Az asszertivitás önérvényesítést jelent, mely során képessé válunk a saját igényeinket kifejezni, céljainkat elérni, mégpedig úgy, hogy közben a másik fél igényeire, jogaira és problémáira is tekintettel vagyunk. Ezt a hozzáállást támogatja az erőszakmentes kommunikáció, valamint a helyes szándék és nézet kialakítása.
 

Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk asszertívak lenni, sokat kell gyakorolni és sosem késő elkezdeni.

A belső harmónia elérése érdekében figyelembe kell venni, hogy mi által jutunk közelebb céljainkhoz. Azonban célválasztásunk, valamint az ahhoz vezető úton tanúsított cselekedeteink (legyenek azok tettek, szavak vagy gondolatok) mindig minden esetben kihatnak a környezetünkre, embertársainkra, és a következmények által pedig visszahat ránk is. Mindegy, hogy hagyjuk magunkat eltiporni, vagy mások jogait söpörjük félre, előbb-utóbb szenvedni fogunk helytelen viselkedésünk miatt.

Miért jó az asszertivitás a csapatnak?

BEJUTAS

Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló, alárendelt magatartásforma és a fenyegető agresszivitás között.


Az asszertivitás által csökken a belső feszültség és az emberek közötti konfliktus, hiszen olyan közösség alakul ki általa, ahol értékesnek érzed magad, ahol megoszthatod érzéseidet, gondolataidat, vágyaidat, félelmeidet és nemtetszésedet, illetve ahol a felesleges játszmák helyett a célokra fordíthatod az energiádat.

BEJUTAS

Az asszertív ember határozott, környezetével összhangban éri el a céljait, van önbizalma, tisztában van mások jogaival, együttműködő, boldog és erős – és soha nem agresszív, manipulatív vagy megalkuvó!

Az asszertív és erőszakmentes kommunikáció a boldog és sikeres együttélés alapja. Azonban minden ember más, más erősségekkel, tulajdonságokkal érkeznek, különböző szituációkból. Ezért fontos a tanultak egyénre szabott, “élesben” történő gyakorlása házi feladatok és visszacsatolások által.

BEJUTASMi emberek különbözőek vagyunk : van akinek elég egy előadás és képes változtatni a munkahelyi, egyéni kapcsolatain, van, akinek ez több hónapos munka lesz. Egyik sem rossz, mert mindenki egyedi stílusban fejlődik. 

Bármi is legyen a Te történeted, biztosan képes vagy tanulni és fejlődni, változni, hogy felszabadultan élhess,
a céljaidnak szentelve idődet – és még a környezeted is imádni fog érte. 

BEJUTAS