108 harangütés rituáléja

Az Új évet sok féle módon lehet búcsúztatni. Kultúránként rengeteg különleges szokással találkozhatunk. Bizonyos helyeken nem csak december végén ér véget az év, hanem 3 vagy akár 7 napig is tarthat.
 

A Felkelő Nap országában érdekes a szilveszterhez köthető szokásokat találunk.
Az év utolsó napján Japán szerte nagy partikat és tűzijátékokat rendeznek és ebben nem különböznek a világ többi tájától. 



 

A japán újévi szokások egyik érdekessége az, hogy
ők ilyenkor megajándékozzák egymást, azon belül üdvözlőlapok sokaságát küldik szét szerte Japánban. Mi az európai és amerikai kultúrában a karácsonyi ajándékokért rohangászunk, addig a japánok szilveszterkor teszik mindezt.


 

Bár a naptár rendszerük a Gergely naptárt követi, még is élnek a Kínához köthető hagyományok. A japánok így az éveket – mint a kínaiak- állatokhoz kötik, igaz ez megkülönbözteti őket Kínától, mert ott a holdújévvel lépnek át az újesztendőben.

December 31.- én az év utolsó  naplementéjének kezdetétől egészen és január 3. éjfélig lehet elsősorban sintoista másodsorban buddhista szentélyben imádkozni és adományt tenni. Általában a szerencseistenekhez imádkoznak vagy buddhista templomokban élik meg spiritualitásuk.

Az adományokat általában az oltárok előtt felállított gyűjtőládákba helyezik el. Vannak olyan szentélyek, amelyeket több mint három millióan is meglátogatnak három nap alatt. Elsején hajnalban a császári palotában a császár végrehajtja a sihóhai (a négy égtáj imádata) szertartást, ahol a nemzet jólétéért imákat ajánl fel, majd Január 2-án személyes találkozik a japán néppel a császári palota belső kertjében. Ez különleges alkalom, mivel  az egyetlen nap, amikor erre még lehetőség van, az a császár születésnapja (december 23).
 


 

A sintoista szent helyeken elsősorban a 7 szerencseistenhez imádkoznak, akik ez idő tájt megtisztelik jelenlétükkel a japán családokat. A Hét szerencse hozó istenség Fukurokuju Hotei, Jurojin, Daikoku, Ebisu, Bishamonten és végül Benzaiten(Benten) szerencseistennő felel mindenért, ami szerencséhez köthető, ami lehet egészség, anyagi vagy pénzbeli vagy egyszerűen a harmónia és a boldogság megteremtésében segédkeznek.





 

A legenda szerint az újévi istenek leszállnak a mennyekből és a földön tartózkodnak 7 napig. Az égből alászállt kamik- japán istenek, szellemek- ilyen táj a hegyek fenyveseibe tartózkodnak, ezért hogy elnyerjék kegyeiket - áldást, szerencsét hozzanak a japán családoknak- a bejárat elé Kodamatsu-t helyeznek. Ezek olyan ünnepélyes díszek, melyek alapvető elemei a fenyő és a bambusz. 


 




 

Miután letelt az istenek földi ideje a kodamatsu-t szentélyekbe kell viszik, ahol elégetik őket. Ezzel válik teljessé az istenek áldása és az újévi szerencse.

A buddhista templomokban másképp zajlik le a rítus, de a cél ugyanaz: bőségért, szerencséért, egészségért és boldogságért imádkoznak a szentélyekben. Az egyik legrégebbi ceremónia a Dzsoja no kane, amelyet az év fordulópontján- éjfélkor- lehet megcsodálni és meghallgatni. A Dzsoja no kane a 108 harang kondításnak a rituáléját fedi fel . A 108 kongatás a 108 földi vágyat jelképezi, ami megakadályozza az emberek megvilágosodását. 


 

A harangok kongása ezeket az illúziókat űzi el, így az emberek tiszta lélekkel indulhatnak el az új évben.
 

 0
Tovább

Zen zene

Ez a felvétel egy nagyon különleges előkészületnek és csapatmunkának köszönhetően jött létre. A precizitás és a kreativitás egy gyönyörű szimfóniát alkotott tele varázslattal.

Egy zen zene, fákkal, kővel az erdő lelkével. 

A legérdekesebb az egészben, hogy ez a zenélő erdő egy telefon reklám.

Ennél kiegyensúlyozatabb tájékoztatást nem nagyon lehet látni, hallani.

Figyeljünk, hallgassuk és érezzük az erdő békéjét.

 0
Tovább

A szavak nélküli kommunikáció


A szavak nélküli kommunikációs formák a japán társadalmi érintkezésben legalább olyan fontosak, vagy még fontosabbak is, mint a nyelvi kifejezésmódok.
Annak ellenére, hogy a japánok beszéd közben keveset és visszafogottan gesztikulálnak, a “testbeszédnek” igen nagy szerepe van.


Egy nyelvileg tökéletesen udvarias megfogalmazás is visszatetszést kelt, ha nem kíséri megfelelő testtartás.
Sőt a nyelvi helyesség feltételezi az udvariassági szokások ismeretét is, ezért a helytelen mozdulat, tartás, stb. méginkább sértőnek hat.Ugyanakkor egy hiányos nyelvi megfogalmazás, kellő tartózkodást előadva, szimpátiát kelt. Nem kell tehát félni a megszólalástól, mert japán beszélgető partnerünk a nyelvhelyességnél jobban értékeli az igyekezetet és az udvarias magatartást. A nyelvi kommunikációt esetenként helyettesítheti egy meghajlás vagy mozdulat. Futó találkozáskor például egy könnyű meghajlás tökéletesen megfelel a köszönésnek, beszélgetéskor pedig a figyelem érzékeltetésére az ismételt bólintás.
 

Bizonyos kifejezésekhez meghatározott mozdulatok tartoznak. Ezek elmaradása zavart okozhat a társalgásban. Az ismertetett szokások, szabályok természetesen csak a japánokra nézve kötelezőek, külföldiektől nem várható el ezek ismerete és helyes használata. Ugyanakkor tudni kell, hogy a nem nyelvi kommunikációs formák biztosítják a kapcsolat nyugodt légkörét, mondhatni, kulcsot jelentenek a japán társadalomhoz.A beszéd tónusa általában visszafogott és tétovázó. A határozott beszéd tolakodó, kellemetlen hatást vált ki a hallgatóból. Tétovázáson a hallgató partner reakcióját kiváró magatartást értjük. A beszéd ilyenkor lelassul, az utolsó szót kissé elnyújtják, jelezve a visszajelzés igényét. A japán társadalmi érintkezés legszembetűnőbb eleme a gyakori meghajlás. Üdvözlés, köszönetnyilvánítás, bocsánatkérés, együttérzés, kínálás, ajándék adása és fogadása esetén feltétlenül szükséges magatartás.


A meghajlásnak különböző fokozatai vannak a helyzetnek és a résztvevők társadalmi pozíciójának megfelelően.
A fiatalabb vagy beosztott mélyebben
hajol meg, mint a felettese.
A meghajlás mértéke arányos a partner iránti tisztelettel. A meghajlást nem lehet elkapkodni. A régebbihez képest ugyan rövidült némileg az időtartalma, a gyors meghajlás mégis gyerekes, komolytalan.
A partnerek igyekeznek lehetőleg azonos időben felemelkedni vagy tovább lentmaradni, mint a másik. Ha úgy látják, hogy partnerük még nem egyenesedett fel, illik visszafogni a felemelkedést. A meghajlást mindig illik viszonozni, legalább olyan mértékben, mint ahogy a partnerünk teszi. Ne tévesszen meg a látszat senkit, ez nem megalázkodás! Egyszerűen ez az érintkezés formája. Nem több, mint egy kézfogás, de ha az el nem fogadott kézfogásra gondolunk, fogalmat alkothatunk arról, milyen érzést kelt Japánban egy viszonzatlan meghajlás.

A távolság arányban van az udvariasság szintjével. Közeli barátok, ismerősök esetén többnyire megfelel a magyar normáknak. Udvariasságot igénylő helyzetben ez a távolság növekszik, kb. 1,5-2 méterre. Ennyi szükséges ahhoz, hogy biztonságosan meg tudjanak hajolni egymás felé, anélkül, hogy összeütnék a fejüket. A kézfogáshoz a feleknek közelebb kell kerülni egymáshoz. Ezért fordulhat elő a külföldiekkel való találkozáskor, hogy japán partnerük önkéntlenül hátralép. Ez udvariatlanságnak tűnhet, holott ellenkezőleg, a tiszteletet jelzi. Japánban ugyanis nem ritka, hogy a kézfogást meghajlással kombinálják.

Sokszor halljuk, hogy az ördög a részletekben rejlik. Japánban is megtalálható ez az
élet minden területén, legyen az akár egy teaceremónia  vagy egy nyelvileg tökéletesen udvarias megfogalmazás, ami visszatetszést kelthet, ha nem kíséri megfelelő testtartás. Sőt, a nyelvi helyesség feltételezi az udvariassági szokások ismeretét is, ezért a helytelen mozdulat vagy tartás még inkább sértőnek hat. Ugyanakkor egy hiányos nyelvi megfogalmazás, kellő tartózkodást előadva, szimpátiát kelt. Nem kell tehát félni a megszólalástól, mert a japánok nyelvhelyességnél jobban értékelik az igyekezetet és az udvarias magatartást.

Összefoglalva a japánok a relatív kategóriákat tartják fontosnak, ami azt jelenti hogy mindent kettős mércével mérnek és ez vonatkozik a viselkedésükre is.
Egy európai számára nem igazán érthető ez a norma rendszer, mert ha valakit Európában udvariasnak tartanak, akkor az az ember udvarias lesz a postán, a közértben és idegen emberekkel is. Míg Japánban viszont a szituáció adja meg, hogy valaki udvarias vagy nem és ez attól függ, hogy ki épp hol van és kivel találkozik. Ismeretlenekkel szemben mindig közönyös tartózkodást mutatnak és nem beszélgetnek egymással, mert nincsenek bemutatva és a világ legnagyobb illetlensége, ha valakit ismeretlenül leszólítasz az utcán.

Ha arra vetemednénk, hogy ilyet tegyünk, akkor sűrűn kérjünk elnézést vagy vonjunk be valakit, aki bemutat minket!

 0
Tovább

Haiku a hétfői ébredő felemhez

 0
Tovább

A dolgok örök emlékezetéül

 0
Tovább

Benzaiten Tréning

blogavatar

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek

Reblog