A dzsungel törvénye

Általában a konfliktusokat nem vesszük eléggé komolyan, pedig egy egyszerű vitahelyzet vagy érdekkülönbség is odáig fajulhat, ha nem oldják meg időben, hogy nagyon hamar nem csak a résztvevő felekre, hanem a környezetre is negatív hatással lehet.

eroszak

Az így keletkező feszültség szép lassan lerombolhatja a munkahelyi morált és légkört, családokat tehet tönkre, baráti kapcsolatokat zúzhat szét. Ezért nagyon fontos, hogy konfliktusokat időben, megfelelő módszerekkel kezeljük. A konfliktusok forrása általában az a hozzáállás, hogy igaza csak egy valakinek lehet, a többi mind téved és hülye. Pont. A tévedést, hibázást nagyobb félelem övezi, mint bármi mást az életünkben, mert úgy érezzük, hogy akkor sebezhetővé, közröhej tárgyává válunk.

eroszak

A másik téves megközelítés, mellyel a mindennapjainkat éljük, hogy ha valamire szükségem van, akkor azt másokon keresztül érhetem csak el. 

Kezeljük a konfliktust!

Egy kialakult helyzet megoldásának első lépcsője, ha tárgyilagosan felmérjük, hogy miként alakult ki a konfliktus. Célszerű egy kívülálló segítségét kérni, mert, különösen egy elharapózott konfliktus esetén, a résztvevőket az érzelmeik, saját érdekeik és egyéni konfliktuskezelési módszereik nagyon rossz irányba vihetik a megoldási kísérletet.
eroszak

A második lépcsőfok a résztvevők felmérése. A legtöbb esetben nem is vagyunk tudatában annak, hogy mit teszünk konfliktushelyzetben, és csak ösztöneinket és érzelmeinket követve reagálunk és hozunk döntéseket. Sokszor nem vesszük figyelembe, hogy a különböző emberek különböző megoldásokat alkalmaznak konfliktusaik során, és már ez az eltérés okozhat súrlódásokat. Közhelyes példa, mikor egy párkapcsolatban az egyik fél beszélgetéssel, a másik magánnyal oldaná meg a helyzetet. Az egyiket a hallgatás, a másikat a téma állandó felhozatal fog az őrületbe kergetni.
 

eroszak

A harmadik szint a megoldási módszerek megvizsgálása. Mindenkinek van személyes, egyéni konfliktuskezelési stílusa, mely bizonyos helyzetekben sikerrel jár, máskor viszont csak tovább ront a felek kapcsolatán. Szerencsére a stílus tanulható, finomítható, és át is alakítható új és hatékonyabb módszerek elsajátításával. A konfliktus így is létezni fog , amíg világ a világ, de megtanulhatjuk megoldani.

Nagyon általános probléma, hiszen teljesen mindegy, hogy állásinterjúról, családi ebédről, orvosi vizságlatról, iskolai versmondásról vagy új emberek megsimeréséről van szó, minden társas helyzetben érdekek, igények, elvárások és vágyak, szükségletek találkoznak – és sokszor – ütköznek egymással, ezek között kiigazodni, megfelelően reagálni, ne adj Isten jól kijönni kész kihívás.

eroszak

Ez a fajta megmérettetés pedig lehet egyeseknek maga a Paradicsom, de a „kishitűeknek” kész rémálom: lefagy az agy, furcsa nyelven kezdenek el beszélni, és úgy érzik, hogy bármelyik pillanatban ájulás-stroke-epilepszia kombó törhet rájuk.

No és mi a helyzet a „másik oldallal”?

eroszak

A dominancia nonverbális jelei (ahogy az alárendelődésé is), az állatvilágban is megfigyelhetők, és ellentétei a megadás jeleinek. Ide tartozik a testméret megnagyobbítása,a fogak megmutatása, kiszélesítése valamilyen technikával: felfújják magukat, kitárják a szárnyukat, két lábra állnak, felborzolják a szőrüket. Teljesen mindegy hogyan, a lényeg, hogy uralják a teret.

Az ember ugyanezt teszi: szabaddá teszi mellkasát, lazán minél nagyobb területet foglal el, még a győztes pillanatban is kitárják felemelt karjukat. A domináns emberek nyugodtságot, határozottságot és méltóságot sugároznak, míg szorongó társaik és egyszerűbben állnak hozzá az agresszióhoz is, mert egy domináns ember nem lesz áldozat.

eroszak

Míg akik inkább kerülik vagy nem bírják az agressziót, lesznek a konfliktusok szenvedő alanyai. A nem domináns személyek - szemben a domináns nyugodtságával -   azt mutatják a világ felé , hogy "nyami fincsi kaja vagyok".

eroszak

Ráadásul, ha alávetőként kifogunk egy domináns társat, akkor még inkább megmutatkoznak a nonverbális jelek. Azért reagálunk így, mert hatalmi helyzetben hajlamosak vagyunk a másik nonverbális jeleit kiegészíteni (nem pedig tükrözni), tehát pont az ellenkezőjét fogjuk mutatni annak, amit a másik mutat.

Ezt a fajta viselkedést két okból is célszerű lenne lecserélnünk valami jobbra:

  1.  Egyrészt testbeszédünkkel embertársaink felé üzenünk, a nonverbális jelzéseinken KERESZTÜL fog eljutni a másikhoz, azon át szűri meg és értelmezi a hallgató a mondanivalónkat: ha pedig a testbeszéd ellentétes a hallott információval, akkor az előbbire fog támaszkodni.
     
  2.  Másrészt saját magunk felé is üzenünk. Köztudott, hogy ha boldogok vagyunk, nevetünk, és
    ha nevetünk, attól jobb lesz a kedvünk. Ahogy kint, úgy bent – ahogy bent, úgy kint. Ez igaz a dominanciánál is. A magabiztos emberek magas tesztoszteron és alacsony kortizol szintje segíti őket, hogy határozottan és nyugodtan viselkedjenek egy stresszel terhelt helyzetben. Ugyanakkor, ha kihívást jelentő szituációban határozottnak és nyugodtnak tettetjük magunkat, akkor csökken a kortizol szint és megnő a tesztoszteron szint.

Ezen felül érdemes 1-2 trükköt is lesajátítani, ha úgy érezzük ebben a dzsungelben mi leszünk a főfogás.


1.

eroszak
Pózolj!Mielőtt bemész állásinterjúra, előadni, vagy hasonló, előrelátható helyzetbe, két percre vonulj félre ahol senki sem lát, és vegyed fel valamelyik dominanciára utaló testhelyzetet. 120 mp, de utána kevesebb kortizollal és több tesztoszeronnal állsz neki a feladatnak, ami hidd el, sokat fog segíteni! 

2.

eroszak

Éljen a paradoxon! Sokszor azért fagyunk le pl. előadás közben, mert a gondolataink nem a mondandónk körül forog, hanem azon pörgünk, mikor fogunk hibázni, hányan veszik észre, hogy szorongunk, vajon megint kiszárad e a szánk beszéd közben, stb. Megpróbáljuk titkolni esendő mivoltunkat, és ez viszi el az értékes energiánk 90%-át. Például : szóljunk, hogy izgulunk, emiatt gyakran hadarunk. Nyugodtan hadarjunk, hebegjünk-habogjunk, álljunk meg inni, ha kiszáradt a szánk – bármit megtehetünk, hiszen szóltunk előre, hogy ez lesz, így a mi dolgunk már csak a célra való koncentrálás.

3.

eroszak
Figyelő pózt fel! Saját belső reakcióink (gondolataink, érzéseink, érzelmeink) annyira leköthetnek minket egy társas helyzetben, hogy a beszélgetés végén arra sem emlékszünk, hogy nézett ki az, akit 3 órán át bámultunk. A jelen pillanat átélése helyett elsodródunk a múlt („Amit mondtam jó volt?”) és a jövő („Amit mondani akarok jó lesz?”) félelmei által. Próbáljuk meg elterelni figyelmünket idegesítő és haszontalan gondolatainkról, és irányítsuk a másik félre. Ebben segítenek az olyan egyszerű technikák, mint a jegyzetelés (pályám kezdetén sok kellemetlen pillanattól mentett meg), vagy a másik ruházatának, kinézetének precíz leírása és memorizálása gondolatban. Ezáltal nem csak TÉNYLEG meghallgatjuk a másikat és rákoncentrálunk, de az erőfeszítés hatására ezt a testtartásunk is automatikusan tükrözni fogja – ami sokkal pozitívabb képet fog festeni rólunk, mint egy félelemtől összement test látványa.
 

4.

eroszak
Mosolyogj! Az első ponthoz hasonlóan, nem csak a többi embert deríti jobb kedvre (és jobb véleményre rólunk), ha sokat mosolygunk, de mi is jobb kedvűek, magabiztosabbak és nyugodtabbak leszünk általa. Más részt ezt hoztuk a közös főemlős ősöktől: a mosoly egyben a fogaink kimutatása is, ami ha belső nyugalommal társul, az az  abszolult a magabiztosságot fogja tükrözni.

5.

eroszak
Gesztikulálj! A sikeres emberek sokat gesztikulálnak, és a hallgatóság is  jobban tud figyelni a gesztikuláló embertársaikra, mint a nyugodtan  ülőre. A kutatások alapján sokkal jobban megértjük az üzenetet,  ha a nyomatékot egy-két kalimpáló kéz adja.

5.

eroszak
Beszélj színesen!Bátran térj el az előre megírt szövegtől - ha előadást tartasz - , mert az emberek szeretik a lazaságot, a rugalmasságot és az ezt megtestesítő improvizációkat. A saját szavaiddal elmondva amit akarsz, azt a képet sugárzod, hogy elmélyedtél a témában és értesz hozzá.
Ha mindezt változatos hangszínben teszed, akkor még élvezetéssé is válik maga az egész lényed és győztesként tekintenek rád.
 

Amint látható, a fent leírt praktikák egyszerűek, semmibe nem kerülnek, viszont annál hatásosabbak. De fontos rájönnünk, hogy az emberi szokások (legyen szó dohányzásról, kocogásról, vagy lámpalázról) mindig egy apró viselkedéssel kezdődnek, amit sokszor elvégzünk és a végén belsővé válik.

eroszak

Itt sincs másképp: a módszereknek hála előbb-utóbb elmúlik a szorongásunk, és őszinte határozottsággal tudunk kiállni az emberek elé bármilyen helyzetben és az élet dzsungele nem jelent többé veszélyt ránk. 

 0
Tovább

Önmenedzsment Buddhával

Akármennyire több ezer éves bölcsesség, Buddha tanítása, miszerint minden szenvedés forrása a ragaszkodás, nem nőtte ki általános felfogássá magát. Persze nehéz a mai világban nem ragaszkodni, mikor annyi ígéretesnek tűnő, vágykeltő inger vesz minket körbe, amit muszáj megszerezni, ha beledöglünk is, illetve annyi borzalommal találkozunk, hogy jogosan bújhatunk az önsajnálat és panaszkodás jóleső, meleg takarója alá – ezt a luxust is igen nehezen adjuk fel.

elnök

De nem muszáj ennyire a végletek között leélni egy életet, illetve nem mindenkinek. Van, aki jól érzi magát az érzelmi hullámvasúton ülve, jól kezeli a helyzeteket és épen jön ki belőlük, akármennyire mély vagy magas állapotokat élt meg. No és persze vannak, akik ugyanilyen széles érzelmi skálát járnak be egy nap alatt, de annyira nem élvezik ezt és szeretnének változtatni rajta – utóbbiakhoz szól most ez a kis értekezés. Persze már rég szivárványtestben páváznék egy csapat Buddha társaságában, ha tudnám, hogyan kell szenvedésmentesen élni, de erről szó sincs. Távolról sem. Mindössze annyit sikerült elérnem, hogy lényegtelen dolgokon már nem pörgetem be magam, a fájdalmas szituációkon hamarabb túllépek, és összességében sokkal nyugodtabb vagyok (legalább is én ezt érzékelem, aztán lehet, hogy a barátaim, családom, kollégáim, terapeutáim, felügyelő tisztjeim mást gondolnak… :D  ). 

elnök

Tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek más számít lényegtelen dolognak és a fájdalom is eléggé szubjektív, éppen ezért nem létezik 100%-os, mindenkinél bevált recept. Csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani, ha ez másnál is hatásosan csökkenti a szorongást, önutálatot, önhibáztatást, megfelelési kényszert és halogatást, akkor már megérte. Nézzük akkor meg, hogy zajlik az önmenedzsment Buddhával 4 lépésben.

1Rugalmas gondolkodás

Erre még az autogén tréning nevű módszer tanított meg évekkel ezelőtt, melyet bárki elsajátíthat, és nagyon tudom ajánlani, hiszen nem csak közvetlen foglalkozik a stresszel és a szorongással, de egy nagyon rugalmas hozzáállást is segít kialakítani. A lényege, hogy bármi történik, az éppen történik oszt’ csókolom, nem ítélkezünk felette, nem próbáljuk befolyásolni, legyen az pozitív vagy negatív élmény, érzet, gondolat, bármi.

elnök

Helyette csak megpróbáljuk megfigyelni: honnét jött, milyen érzéseket vált ki, milyen fontos részletei vannak? Milyen más helyzetekben éreztem még így magam vagy jöttek elő ezek a gondolatok? Mik a közös vonásai ezeknek a helyzeteknek? Mi segített abban, hogy elmúljon (ha negatív) / előjöjjön (ha pozitív)?

Ez a módszer azért zseniális, mert észrevétlenül tanítja meg, hogy ha valami negatív érzés, gondolat bukkan fel bennünk, akkor ne akarjuk rögtön megoldani. Pl. mikor erős szorongásom volt, pánikszerűen kerestem rá bármit, ami azonnal enyhíti, mert rossznak, elviselhetetlennek címkéztem. Viszont mikor megengedtem a szorongásomnak, hogy létezzen (ez most nagyon spirihuszáros volt, de értitek, mire akarok kilyukadni), rájöttem, mikor milyen helyzetben miért bukkan fel – így mégis csak könnyebb volt túljutni rajta, hiszen miután kiismertem és rájöttem, hogy nem egy állandó állapot – ahogy semmi sem az! – nem pazaroltam az energiáimat felesleges kompenzálásra.

elnök

Az, hogy mennyire szorongunk, félünk vagy bántódunk meg egy adott helyzetben, mindig attól függ, hogy mennyire ragaszkodunk az énünkhöz. Egóra szükség van, de ha mindig minden helyzet rólunk szól és minket sért, akkor valamit túltoltunk. A Moreno-elmélet szerint a személyiséget azon szerepek összessége határozza meg, melyeket az egyén elfogadni és befogadni képes. Tehát minél több szereppel azonosulunk, ha valamelyik sérül, annál kevésbé roppan bele az önértékelésünk. A buddhizmus a másik oldalról közelít: ott arra buzdítanak, hogy nézzük meg, mivel azonosulunk, és jöjjünk rá, hogy nem vagyunk azok, így a végén nem találunk semmit, amit Énnek hívhatnánk. Ellentmondónak tűnhet, de ha jobban belegondolunk: ha semmivel sem azonosulok, bármi lehetek, ha mindennel azonosulok, voltaképp nem vagyok egyik sem.De már az sokat segíthet a rugalmas hozzáállás kialakításában, ha az önjellemzésünk olyan tulajdonságokat ölel fel, melyek külső tényezőktől függetlenek. 

elnök

Ha úgy definiálom magam, mint aki Pistával járok, fodrászként dolgozom és Győrben élek, akkor eléggé elveszítem az identitásom, mikor Pista kirak, nem tudom eltartani magam ezért Bécsbe kell költöznöm és beállnom recepciósnak. Míg ha türelmesnek, viccesnek, szarkasztikusnak és kávéfüggőnek írom le magam, ezek a dolgok nagyobb valószínűséggel maradnak énem részei lakhelytől és bármi mástól függetlenül (bár természetesen ezek is változhatnak, a változást soha sem lehet kizárni!).

2. Ítéletmentesen megélni minden pillanatot

elnök

Na, ez az, ami még annyira nem megy, főleg mivel 1479-es szintű nappali álmodozó és ADHD-s vagyok, de mikor valami erős negatív érzés (félelem, szorongás, stressz, önutálat, bármi) elfog, akkor remekül tudom alkalmazni. Eleve azt tapasztaltam, hogy egy brutális pofon az élettől és az azt követő fájdalom sokat segít megélni a jelent, mert annyira az aktuális helyzetre irányítja az ember figyelmét és energiáit, hogy nem marad erő rágódni a múlton vagy a jövőre koncentrálni (de ez megint csak saját tapasztalat). Az ítéletmentesség meg nálam annyiban merül ki, hogy próbálom nem megítélni, hogy adott helyzet jó e vagy sem. Természetesen el tudom dönteni, hogy éppen most milyen rossz érzéseket vált ki belőlem, de igyekszem nem bemerevíteni a helyzetet azzal, hogy azt gondolom: ez mindig így lesz, ennek tuti a hosszú távú életemre is negatív hatása lesz, stb., mert nem tudhatom, hogy egy veszteség később merre viszi a sorsomat. 

elnök

A pillanat megélésében még sokat segít, ha nem a mennyiségre, hanem a minőségre hajtunk rá. A mai felszínes világban az emberek nagy része (de főleg a fiatalabb korosztály), pipákat gyűjt és nem élményeket. Itt jártam – pipa, megnéztem ezt – pipa, találkoztam XY-nal – pipa, aztán rohanás tovább… A világ felgyorsult, de az agyunk nem, képtelen ennyi infót szerencsétlen idegrendszerünk befogadni, és ennek mindig a lelki egészségünk látja kárát. Amikor valamit csinálsz, ne gondolj arra, hogy 2 óra múlva már máshol kell lenned, hogy milyen feladatot hagytál félbe a találkozó miatt! Merülj bele abba, amit, akivel, ahol éppen csinálsz, így létrehozva flow élményeket, vagy tudatos jelenlétet vagy nekem mindegy hogy hívjuk, a lényeg, hogy ha leteszed valahova a popsidat, akkor az agyad is legyen a közelben, különben szétszakadsz! Ha ismered már magad annyira, hogy tudod, mi szokta könnyen elterelni a figyelmed a jelenről, akkor egy időre azokat zárd ki: telefon lehalkít, laptop lehajt, TV kikapcs, és egyéb trükkök.

3. Múlt és jövő elfogadása

elnök

A jelenben lenni valahol magában rejti a múlt és jövő elengedését. Ez megint elcsépelt igazság, amit mindenki tud, mégis elképesztő, hogy mennyire hagyjuk a még/már nem létező dolgoknak, hogy hatással legyenek ránk. Természetesen tanulni kell a múltból és tervezni kell a jövőt, de ezt is csak itt és most tudjuk megtenni. A jelenlegi cselekedeteim mutatják meg, hogy mit tanultam a múltból, és a jelenlegi tetteimmel tudok hatni a jövőmre. És van, hogy a nem cselekvés a legjobb, amit tehetünk. Van, hogy el kell fogadni, hogy nem tehetünk semmit, hogy jobb legyen, hanem ki kell várnunk. Az önismeret ezért is fontos: mire van éppen szükségem? Melyik a számomra leghasznosabb út, ami elvezet a céljaimhoz?

elnök

Ésszel az ember „tudja, tudja, de nem sejti”, hogy szinte alig van valami, amit irányíthat az életében, ami felett 100%-os kontrollt gyakorolhat. Én is régóta tudtam ezt, ezért nem is ragaszkodtam a terveimhez, és próbáltam elfogadni, ami a múltban történt: hisz megváltoztatni már úgy sem tudom. De igazság szerint egy veszteség volt az, ami át is éreztette ezt velem. Akkor alakult ki bennem egyfajta alázat, amitől minden porcikámban megtapasztaltam: mindegy, hogy milyen jövőt terveztem, mennyi mindent alárendeltem a célért, mennyit feláldoztam az álmaimért – a sors egy tollvonással áthúzta a számításaimat. Azt hittem belepusztulok, de ha most megnézem az életemet, ugyan nem úgy alakult, ahogy vágytam volna, de pont úgy történt, ahogy szükségem volt rá. És mikor azt kapod, amire szükséged van, akkor a legjobb úton vagy. Még ha nehéz is az út néha.

Szóval fogadd el a múltat, és ne a félelemre koncentrálj a jövővel kapcsolatban, hanem a jó dolgokra. Legfőképp a jelenre légy nyitott. És bármi történjék is, próbáld meg higgadtan kommentálni magadnak. Régen hajlamos voltam érzelem/hangulat alapú képeket és sztorikat lenyomni a fejemben. Szép színes szagos történetek, drámai fordulatokkal és persze hatalmas tragédiával a végén. 

elnök
Egy sima ügyintézésből zombi-apokalipszist csináltam a fejemben, szerintem nem csoda, hogy évekig szociális fóbiával küzdöttem és még a szüleimnek alig mertem köszönni. Még manapság is néha elszalad velem a ló, amikor fejben pörgetek le szitukat, de már nyakon csípem a fantáziámat és megpróbálom reálisabb irányba terelni. Mert a „Mi a legrosszabb, ami történhet?” kérdést muszáj megválaszolni, amikor félünk valamit megtenni, de ha a válasz felér egy Tarantino-filmmel és a minditthalunk címke villog felette, akkor ideje picit visszavenni… Ó, egy fun fact: tudtátok, hogy ha idegen nyelven gondolják át az emberek a dolgaikat, akkor reálisabb képet alkotnak róla és racionálisabb döntést hoznak? Még egy ok a nyelvtanulás mellett!

4. Elengedni az eredményt

elnök

Ha már kontrollról volt szó, nekem ezt a legnehezebb elfogadnom, valószínűleg ebből ered a halogatásom is (bár nem, inkább tömény hedonizmusból, de így hátha több együttérzést válthatok ki… A halogatásról remek írást olvashattok IDE KATTINTVA). Az ember azért tesz valamit, hogy annak egy konkrét dolog legyen a vége. Ha tudom előre, hogy nem jön össze, akkor bele sem vágok. Ha már belevágtam, akkor jöjjön össze úgy, ahogy elképzeltem. Jó lenne, ha így működne, de sajnos a kölcsönös függés miatt (mindig minden mindennel összefügg) bár némi hatással lehetek a kimenetelre, de ragaszkodni hozzá óriási hiba. Ugyanis sokszor nem a számításaink szerint fog alakulni az élet (sőt, soha kb.). Ezért kell hagyni, hogy a dolgok történjenek. Amikor teheted, ne avatkozz be, és ne ítélkezz az eredmény felett. Így csökkenhet a kontrollmánia, és megtapasztalhatod, hogy sokszor a Te ráhatásod nélkül is születhetnek jó dolgok.

Ha azt látod, hogy nagyon ragaszkodsz egy adott kimenetelhez, akkor azt kérdőjelezd meg: biztos, hogy annyira jó lenne, ha úgy alakulnának a dolgok? Nem lehet, hogy illúziót kergetek? Hogy többet vetítettem rá, mint ami valójában elérhető?  Persze nem azt mondom, hogy soha se tégy semmit. Sokszor ez a másik hiba, amit elkövetünk: nem létező, adott dolgokhoz kötjük az eredményt, és ezért nem teszünk érte semmit. Ez sem jó. A célod felé mindig tehetsz lépéseket, mert még a legeslegapróbb is arra felé vezet. Talán nincs pénzed házat venni, de átnézni, min tudnál spórolni, hogy félre tudj tenni, nem kerül semmibe. 

elnök
Ne feledd: A jövő eredményeit a most tetteivel lehet csak elérni!

 0
Tovább

Nincs nagyobb kockázat az elfojtásnál

A mai blog bejegyzés a gyászról és a halálról fog szólni.

szokas

Viszont nem olyan formában, amit általában megszokott az ember. Elképzelhető, hogy nem fogsz egyet érteni vele, vagy teljesen mást vársz egy ilyen bejegyzéstől, de az élet nem csak móka és kacagás. Léteznek könnyek is.

A halál és élet kapcsolata - vagy a másik oldalról is megközelíthetjük-  az élet és a halál kapcsolata örök és állandó. Ami szültetik előbb vagy utóbb eltávozik. Nehéz ezt elfogadni- kevés ember él a földön, aki bölcsen tud hozzáállni ehhez a témához és átérezni azt. A gyász folyamatát nem merjük megélni és ebben rejlik a későbbi elengedéssel kapcsolatos problémák gyökere is. A halállal való kapcsolat a modern világban egy olyan megfoghatatlan valami lett, amiről igazán nem beszélünk. Félünk tőle és az ezzel járó folyamatoktól is. Régen a halottak mosdatását a nők végezték, ami szerintem kézenfekvő, mert mi tudunk életet adni, ezáltal közelebb kerülünk az élet és halál misztériumához. Egy temetéssel kapcsolatban legtöbbször azt hallom, hogy sokan nem mernek ránézni halott szeretteikre, mert félnek, netalántán undorodnak magától a holttesttől.

Mi ennek az oka?

A szokások eltűnnek és elkényelmesedünk a látszat-világunkban. Itt nincs betegség, nem fáj semmi és nem is beszélünk róla, mert minden a szórakozásról szól. Konkrétan, ha már a gyásznál tartunk, rendezvényszervező cégek képesek akár tort is levezényelni.

Mind a temetkezési szokásokban, mind pedig a gyász kezelésében jelentős változásokat hozott az elmúlt évszázad. Ahogy a régi hagyományok feledésbe merültek, a gyászolók egyedül maradtak a fájdalmukkal, amit manapság egyre gyakrabban csak szakember segítségével képesek feldolgozni. Korábban a gyászhoz nem volt szükséges a ilyen fajta segítség. Kezdetektől fogva a közösség feladata volt „megtartani” a veszteséget elszenvedett családot, a gyászoló személyeket. Ezt szolgálták a pontosan meghatározott rítusok, a kialakult tradíciók. A tradíciók felmorzsolódása folytán az összes ilyen típusú támogatást elvesztettünk. Ehhez hozzájárulnak a társadalmi szokások megváltozásai  és a sokat említett probléma: az elszigetelődés.

szokas

Az elvesztett hagyomány helyett inkább egyéb lehetőségeket követnek az emberek. Azonban a modern kor a halált és a gyászt tabunak tartja. A gyászolók sokszor csak akkor fordulnak valakihez, mikor szeretteik belefáradtak a támogatásba. Kevés ember ismeri fel, hogy hozzákötötte magát az elmúláshoz. Amúgy is jellemző egyfajta elkerülő magatartás, a gyászolók sokszor magukra maradnak, de egy idő után az a kevés segítő is elkopik mellőlük, akik kitartottak.

szokas

Természetesen ezek a legsúlyosabb esetekre vonatkoznak, mert ha a család erős és az egyén nem fél a fájdalmától és a veszteségtől, akkor közösen "sikerrel" járnak . Ha képesek vagyunk pozitív emlékeket kötni az elhunythoz, akkor a gyász folyamata a maga módján, de egészségesen lezajlik.

Vigyázzunk a férfiakra

szokas

A férfiakra viszont nagyon vigyázni kell. A nők sokkal inkább megengedhetik maguknak a panaszkodást, sírást, mint a férfiak, akik nem akarják kimutatni gyengeségüket, kétségbeesésüket, hiszen ez ellenkezne a férfiakkal szemben támasztott elvárásokkal, a férfiúi szerepükkel.

szokas
Ez azonban megnehezíti a gyászuk feldolgozását. Mivel csöndben tűrnek vagy valami másba fojtják a gyászukat, ezért az tovább húzódik. Ha olyan közösségben élnek, ahol nem szégyen az érzelmek kimutatása, akkor ez a folyamat a férfiaknál könnyebben lezajlik. Viszont azokban a családokban, ahol úgymond „nem illik” hangosan sírni vagy átkozódni, esetleg nevetni ( a gyász kihozhat olyan érzelmi reakciókat, amelyek a helyzethez képest abnormálisnak tűnnek, de ez nem baj) sokkal nehezebb lesz végig menni az úton.

A gyász rendkívül egyéni, ezért fontos, hogy mindenki maga módján élje meg és ne úgy, ahogyan ezt elvileg elvárják. Nekem segített ez a módszer, főleg az a gondolat és kívánság, hogy ha eltávoznék, én sem szeretném, hogy azok, akik szeretnek, a halálomhoz legyenek láncolva. Az élet halad és haladnia kell.

szokas

Nem azzal kell foglalkozni, hogy a halál után van-e élet, hanem arra kell a választ megtalálni, van-e élet a halál előtt.


 

 0
Tovább

Tűz és hamu

Cigaretta: Hosszú lenne elmesélni,hogy miért és hogyan szoktam rá, de a leszokást megelőző 10 évben az életem minden területét meghatározta az, hogy dohányzom.

szokás

Egy „bagós” barátnőmmel (aki utánam két héttel tette le a cigit) annyira megszoktuk, hogy füstölve beszéljük meg a mindennapokat és a problémákat (amióta ismertük egymást, mindketten cigiztünk), hogy a leszokás után hetekig szenvedtünk attól, hogy hogy a fenébe kell füstmentesen beszélgetni?Hogyan várunk a buszra 10 percet, ha nem gyújthatunk rá? Ha felhúzták az agyunkat (ami valljuk be, sem nála, sem nálam nem egy komplikált folyamat…), csak néztünk mint hal a szatyorban, és fogalmunk sem volt (illetve fogalmunk volt, csak gyakorlatunk nem volt benne), hogy cigaretta nélkül hogyan lehet ezt úgy levezetni, hogy abba senki ne haljon bele (Ezúton is kifejezném minden tiszteletemet közvetlen környezetünknek!). És még sorolhatnám, hogy milyen téren mennyit szenvedtünk, de a lényeg a  tényleg : függtem a cigarettától.

szokás

De miért is?

Számos elmélet született már arról, hogy valaki miért lesz dohányos, de őszintén szólva ezek inkább azt magyarázzák, hogy miért olyan nehéz leszokni róla. Ezen elméleteket felhasználva próbálnak trükköket, technikákat és fortélyokat bevetni, hogy a dohányos ne gyújtson rá, de amint az a füstölési statisztikából látszik, nem túl sok sikerrel. Ez mind szép és jó, de segít valamit is a leszokásban? Nem hiszem. Legalább is kétségeim vannak afelől, hogy ha anno barátnőmmel kiültem volna nikotinos rágót rágva origamizni egy tálca égő mécses mellé az erkélyre, akkor leszoktunk volna. Ugyanakkor az akkoriban új őrületnek számító e-cigi hónapokig tisztán tartott, pedig nem nikotinos patront vettem bele. Mit nyújt az e-cigi, amit más leszoktató módszerek nem? (Félreértés ne essék, nem pártolni vagy reklámozni akarom az elektromos cigarettát, mert valljuk be, nagyjából ugyanolyan káros mint a rendes dohány, csak a környezetünk nem szenved tőle annyit.)

szokás

A leszokás első nehéz lépéseit,amelyet a füst utáni a vágyakozás kísér végig. Folyton önmagunkkal küzdve,hogy képesek legyünk az általunk kitűzött célt elérni.

A legnehezebb még is az volt,hogy a vágyakozás létét, hogyan lehet átalakítani, anélkül hogy szépen lassan be ne csavarodjunk. Cigarettázás közben átérezzük és látjuk azt, hogy lélegzünk. A légzés pedig a legfontosabb aspektusa az életünknek, hiszen anélkül pár perc alatt meghalnánk. Az első megnyilvánulásunk ebben az életben a levegővétel, az utolsó pedig egy lehelet. A kettő között pedig csináljunk bármit, lélegezni biztosan fogunk. Aztán arra gondoltam egyszerűbb, ha magával a "történettel és az áramlással,légzéssel" foglalkozok. A leszokás  érdekében mentesnek kellett lennem minden ellenállástól, hogy érvényre tudjam juttatni a taoizmus világszemléletét,miszerint;

szokás

„Nincs nagyobb bűn, mint engedni a mohóságnak, nincs nagyobb baj, mint az önmérséklet hiánya, nincs nagyobb veszedelem, mint a nyerészkedés vágya"


Az élettel, a körülöttünk lévő környezettel folyamatosan kapcsolatban állunk minden egyes levegővétellel. „Egy levegőt szívunk” másokkal, vagy épp nem vagyunk hajlandók erre, így kontrollálva a kapcsolatba kerülést illetve izolációt. Ha „elakad a lélegzetünk”, akkor korlátozva érezzük magunkat, míg mikor „fellélegzünk”, a szabadság megnyugtató érzése jár át minket. Amint látjuk, a légzés egy cserefolyamat, nem csak biológiailag, de átvitt értelemben is (kontaktus, szabadság, adás-kapás), éppen ezért egyensúlya boldog, elégedett élethez vezet. Aki a légzését kontrollálja, az életet kontrollálja. Egy harcművészeti technika, vagy meditációs módszer, jóga vagy sport, de akár valamilyen hangszer megszólaltatásának elsajátítása is mindig a helyes légzéssel és a helyes légzéshez szükséges testtartással kezdődik.

szokás

A dohányzás ugyanezt nyújtja: nem a nikotin nyugtatja le bagósokat, nem is a tűz látványa, vagy az hogy, közben elmondhatja élete minden fájdalmát. Ha ez igaz lenne, akkor a leszoktató módszerek működnének. Nem.  Ami a dohányzásban nyugtat és leköt minket, az az, ahogyan a füstöt ki- és beszívjuk. Hosszan, sietve, felváltva, füst karikát fújva, teljesen mindegy: én döntöm el, én irányítom, és ami legfontosabb: át is érzem, sőt látom is, minden egyes slukknál.

szokás

Amit egy bagósnak meg kell tanulnia, hogy a légzés szabályozásához és átéléséhez nincs szüksége cigarettára. Őszintén szólva tényleg jó dolog és hálás vagyok a ciginek, amiért leszokhattam róla. Egy függőséggel szembenézni talán a legjobb önismereti módszer, mely számos gyengeségünkre és erősségünkre, valamint a dolgok és személyiségünk állandótlanságára hívja fel a figyelmet.

 0
Tovább

A halogatás evolúciója

A halogatással kapcsolatban még adós maradtam egy kicsit.
Tehát nincs több hercehurca:
 kezdjünk neki!

szokás

Az ember vérében van a halogatás, mer’ már őseink is tökélyre vitték ezt a módszert fennmaradásuk érdekében. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol minden percben meghalhatsz, megehetnek, agyontaposhatnak, illetve találkozhatsz olyan természeti jelenségekkel, mint a gyakori földrengés és túlbuzgó vulkanikus tevékenység. Nem mindegy, hogy mire fekteted be az energiát és nem mindegy hogyan teszed azt meg. Őseink is jól tudták ezt, ösztöneiket követték e téren. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ősember tanakodott volna azon, hogy most ne egyen vagy egyen, hanem arról, hogy igenis kockázatot kellett vállalniuk azért hogy a legyen élelmük ,vizük és biztonságos legyen környezetük. Nem voltak olyan szinten ellátva olyan alap erőforrásokkal, amikkel mi a modern ember rendelkezünk. A halogatás miben léte abban rejlett, hogy miként kell lebonyolítani a vadászatot, felkészülni a télre vagy egy háborúra. Mivel az életüket kockáztatták szinte minden órában, ezért ha meg volt rá az esély, hogy elkerüljék az ilyen típusú helyzeteket, akkor inkább halogattak.

szokás

A mai ember erőforrásai nem annyira elzártak, mint őseink idejébe volt. Könnyebben hozzájutunk az élelemhez, biztonsághoz és kényelemhez. Nem kell küzdenünk a kardfogú tigrissel az őstulokért, nem halunk bele olyan betegségekbe, mint a fertőzések és nem tapos agyon minket egy mamut. Igaz az ellenséges törzsek lehet most is lebunkóznak, de az ember igazából mindig saját maga ellensége volt. A modern homo sapiens sapiens nincs olyan mostoha körülmények között, viszont gyakran távoli célokért küzd, ami nem közvetlenül kapcsolódik csak ösztöneihez és szükségleteinkhez. Olyan homályos célok mint a munkaerőpiacon való megjelenés és fennmaradás és a későbbi elhelyezkedés jóval kevésbé mozgósít bennünket, mint egy feldühödött mamut elől való futás, lehetőleg minél gyorsabban.

szokás

A halogatás jó dolog egy bizonyos mértékig,ha ezt alkalmaztuk volna, akár melyik órán az iskolában – hogy stílszerű legyek törin- akkor, sokkal könnyebben vettük volna az akadályokat és fölöslegesen nem stresszeztünk volna. Konkrét formula nincs arra, hogy kell „most” nekilátni a feladat megoldásának. Lényeg tégy mindent úgy, hogy neked jó legyen. Hallgass hangosan zenét, alkoss éjjel , csinálj vagy szüntess meg a rendetlenséget magad körül, mert fontos a saját környezet, hogy kibontakozhass. Miután megteremtettük a teret jöhet a küldetés teljesítése. A misszió tökéletes elvégzésese érdekében, koncentráljunk az adott problémára.

Ez amolyan itt és most.

szokás

Próbálkozhatunk feladatlistával vagy napirend összeállításával, de ha ez merevnek tűnik, akkor választhatunk színes jegyzetlapokat, amikre felírjuk a teendőket és határidőket vagy üzeneteket saját magunknak.

Például ilyeneket:

„Lusta vagyok. De a lusta ember találta fel a biciklit, mert utált gyalogolni és cipekedni”
Tehát legyünk kreatívak.

Fontos : egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk és ha  végzetünk vele jöhet a következő. Attól, hogy valamit már elvégeztél, valószínűleg könnyebbnek fogod magad érezni és előbb vágsz bele következő részbe. Látványossá válik az elvégzett munka és több lesz a motivációd. De mik azok lelki okok, amik a halogatáshoz vezetnek?

szokás

  1. találkozás a „nem szeretem feladattal”
  2. fölöslegesnek tartod a feladatot
  3. perfekcionizmus: sokat vársz el magadtól
  4. szorongsz mások véleménye miatt/félelem az esetleges kritikától
  5. előfordulhat , hogy nehezen vagy  félreérted a feladatot
  6. félsz a hibáktól, nem bízol eléggé magadban
  7. képtelen vagy  kezelni a feladatot
  8. nem rendelkezel megfelelő és  szükséges információval és ennek hiánya megtorpanásra késztett     a feladat úgy tűnik, elborít
  9. túlvállalod magad és túl sok feladatot vállalsz el, és képtelen vagy neki kezdeni, mert nem               tudod melyik legyen az első.

Ha a krónikus halogatókat nézzük, általában mindig ugyan azt a feladatot tolják maguk előtt rendszeresen. Ha például nem szeretsz  Excel- lel dolgozni, akkor valószínűleg halogatni fogod a dolgot. Ugyan ez a helyzet a macskaalom takarítással vagy akár humanoid személyekkel is. Elképzelhető, hogy valakit nem igazán kedvelsz és valamilyen oknál fogva vele kell lenned, dolgoznod vagy a rosszabbik eset  az utasításait eltűrni. Ilyenkor, már a gondolat szinten is halogatunk, konkrétan bevesszük a nem szerettem tablettát és várjuk a jó szerencsét, de ez itt nem megoldás. Egyszerűbb – személyeknél, de Excel táblával kapcsolatban is jó megoldás- vesszünk egy nagy levegőt és torony iránt elindulunk, hogy lehető legkevesebb időt töltsünk eme vizeken. Mindenki megnyugtatására elmondhatom, hogy a halogatást vagy a feladatok arrébb tologatása, akár nemzeti érdek vagy stílus is lehet. Nálunk magyaroknál a „Pató Pál Effekt” igazi hungarikumnak számít

szokás
A spanyoloknak van a halogatásra egy nagyon szép életérzést kifejező szavuk : mañana . A déli életérzésnél maradva az olasz nyelv is rendelkezik egy kitűnő szófordulattal. Ez pedig a “dolce far niente” szinte mindent elmond. Őszintén látott valaki karót nyelt mediterrán embert?

szokás

A halogatás nem csak egy nemzet sajátja lehet, hanem emberek attitűdjei alapján is meg lehet határozni , hogy ki milyen halogató, mert ez sem mindegy.

Sokunk találkozott már azzal a helyzettel, hogy valamit meg kéne csinálnunk, de abszolút nincsen kedvünk teljesíteni ezt a feladatot, akkor se ha fontos. Mindig találunk valami sokkal fontosabbat. Bogyós játékot játszunk a számítógépen vagy találunk valami érdekeset a kertben, esetleg neki állunk szekrényt lomtalanítani. Igazából olyan energiákat és időt fordítunk az elterelésre, hogy akár 20-szor is képesek lennénk megcsinálni a halogatásunk tárgyát. A halogatásra való hajlam kétélű fegyver, mert rossz annak, akire jellemző, és őrületbe kergetheti a környezetét, de ezt lehet tudatosan fejleszteni. A halogatás nem egyszerűen lustaság vagy szétszórtság, hanem a előfordulhatnak mélyebb lelki fékek is.

Íme a halogató típusok:

Dacos:

szokás

Aktívan ellenáll, reakciójának lényege, hogy ne mondják meg neki ,hogy és mikor csináljon meg bármit.

Túlvállaló:

szokás

Állandóan valamit tevékenykedik, bevállal, gyakran extrém feladatokat is és nem figyel magára és a feladatok minőségére. Imád mártír lenni.

Kényelmes halogató:

szokás

Kerüli a túl nagy stresszet, kihívást jelentő feladatokat. Elve az, hogy a feladat várhat, ha valami örömteli tevékenység van kilátásban és előbb vagy utóbb valaki megcsinálja helyette.

Tökéletességre törekvő:

szokás

A magas elvárások miatt nem kezd bele, vagy nem meri befejezni a feladatokat.

Álmodozó:

szokás

Motivált, de nem jól, vagy egyáltalán nem méri fel és tervezi meg tevékenységét. A feladatra koncentrálás nehezére esik és nem szereti, ha visszatérítik a földre.

Aggódó:

szokás

Fél a változástól, a kockázatokról, nem bízik önmagában.

Kríziskeltő:

szokás

Az utolsó pillanatok szorítása, vagy valamilyen kényszer, vagy vészhelyzet beálltára számít, így biztosítva maga számára a kellemes izgalmi szintet.

Akkor mit tehetünk a halogatás ellen?
 

  • Halogatás a munkakörnyezetben jóval ritkább, de előfordul,főleg akkor mikor nem jó a motivációs rendszer.
     
  • Ha tehát valakinek tartozunk egy beszámolóval vagy szorít a határidő minket , akkor bátorítást adhat a környezetünk, vagy mi is  saját magunkat lelkesíthetjük. Fontos és motiváló lehet, ha tudjuk, hogy az egyes munkafolyamatok hogyan épülnek egymásra, és ismerjük, mi múlik azon,
    ha mi késünk egy feladattal.
     
  • Ha nagy feladatot kapsz érdemes részekre bontai. Így a nagy, távlati célok fenyegető jellege csökken, elérhetőbbé, betarthatóbbá, tervezhetőbbé válnak.
     
  • A halogatás oka lehet mélyen személyes ok, aminél érdemes mélyen magunkba néznünk és megvizsgálnunk viselkedésünket.  Lényeges , ha rájövünk mi az a szituáció vagy kötelesség amitől tartunk, akkor érdemes direktbe megcsinálni, Persze utána ünnepeljük meg magunkat valami jó dologgal.

 Összefoglalva mit is kell tenni az ügy érdekében?  A válasz :

szokás

A halogatás úgy kerülhető el, ha a határidőt jelen időben képzeljük el, tehát ha például egy projektet a jövő hétre kell befejezni, úgy kell tekinteni, hogy a dolog „most” aktuális, nem pedig „majd”, mert nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá.

szokás

 0
Tovább

Benzaiten Tréning

blogavatar

„A valódi tudáshoz nincs rövid út”

Utolsó kommentek

Reblog