- Benzaiten Tréning

Az iskola vagy óvoda kezdés sokszor, olyan helyzeteket hoz , amely meglepetésként éri a szülőket. Mint minden közösségben a gyerekeket - így a szülőket is- érhetik negatív hatások vagy történések, amiknek olyan következményei lehetnek, mint a szorongás vagy az agresszív viselkedés a gyerekek részéről. A felnőttek - szülők, pedagógusok - az esetek nagy többségében nem megfelelően reagálják le ezeket a történéseket. Pedig az egészséges együttműködéshez csak egy kis asszertivitás kellene, pontosabban: ezt a képességet megtanítani a gyerekeknek. 

Hogy mire jó az asszertív viselkedés?

Elsőnek nézzük meg azokat a viselkedés  típusukat, amik nem az asszertivitást testesítik meg.

Tehát:  az agresszív és félénk viselkedés negatív illetve pozitív hatásait.

Bár a kétfajta viselkedés ránézésre pont ellentéte egymásnak, számos – főleg negatív – tényező azonos. A szociálisan inkompetens gyerekek alacsony önértékeléssel bírnak, és mások részéről szinte állandóan  ellenséges szándékot feltételeznek. A szociális helyzetük és környezetük miatt teljesítményük képességeikhez viszonyítva alacsony.  Kevés társas kapcsolattal rendelkeznek, hiszen szociálisan nem elfogadható viselkedésük miatt a többi gyermek általában kiközösíti őket. Hiányzik belőlük a barátság kialakítására vonatkozó tudás: az agresszív gyerekek nem megfelelő módon közelítenek társaikhoz, a félénk gyerekek pedig elkerülik a társas interakciókat. Mindkét csoportban a későbbiekben komoly pszichés zavarok alakulhatnak ki.

A negatívumokon túl mindkét viselkedés járhat előnyökkel is – ezért erősödik meg az adott megküzdési mód. Az agresszív gyerekek saját céljaikat általában mindig elérik, és képesek kiállni saját érdekeiért, tudnak küzdeni  még ha nem is elfogadható módon. A gátlásos gyerekek a környezet számára szimpatikusak lehetnek, hiszen jól alkalmazkodnak, simulékonyak és mindig mások érdekeit tartják szem előtt – sajnos a saját érdekeiket elnyomva.  A fent említett két véglet gyakori jelenség, de az agressziót és a szorongást fel lehet oldani, ha asszertivítást megtanítjuk nekik. Ez a két viselkedés közti aranymetszés, ami sokkal “sikeresebbé” teheti a gyerekeket a környezetükben.
 

Az asszertivitás

Az asszertivitás, másnéven önérvényesítés egy olyan tudatos viselkedésforma, amely során az ember az egyenrangúság alapelvét szem előtt tartva képviselni tudja magát a kapcsolataiban, érvényesíteni tudja magát a kommunikációjában. Olyan működési mód a világban, mely megerősíti az egyén saját értékét, jogait és méltóságát, miközben tiszteletben tartja és segíti mások értékét és jogait is. Bár személyenként eltérő, hogy kiben mennyire van meg a magabiztosság és önérvényesítésre való képesség, az asszertivitás nem veleszületett, hanem tanult készség.

Ezért megtanulható és tanítható bármelyik korban. Ahhoz, hogy kifejlesszük magunkban az asszertivitás képességét, tisztában kell lennünk az asszertív ember viselkedésével, gondolkodás módjával.

Viselkedés:
 

1. Az önérvényesítő ember őszinte, egyenes és közvetlen.
    

2. Beszéd közben testtartása egyenes, nyitott, magabiztosságot és nem agressziót sugall.
    

3. A szemkontaktust határozottan tartja a kommunikáció alatt, de nem bámulja                           fenyegetően a másikat.
    

4. Tekintettel van mások és saját jogaira, ügyel mind a saját, mind a másikkal való kapcsolat     érdekeire.
    

5. Nehéz, konfliktusos helyzetben is maga és mások pozitív tulajdonságait tartja szem előtt       és megoldásra törekszik
    

6. Értékeléstől mentesen viselkedik, nem ítélkezik.
    

7. Képes a kompromisszumra, amikor lehet arra törekszik, hogy mindenkinek (beleértve           saját magát is) jól érezze magát a bőrében.

Ez viszont nem minden. A kommunikációhoz hozzátartozik a beszéd is. Ahhoz, hogy tökéletesítsük a gyerekek -felnőttek- önérévnyesítését a beszédre is figyelni kell , nem csak a metakommunikációra. Az asszertív ember beszéde  egyértelmű, rövid, direkt, világos érthető közlésekben, címkézéstől, támadástól, fenyegetéstől mentes. Önkifejező és énközlésekkel él, nem a másikról alkot véleményből.  Hangja nyugodt, higgadt és  magabiztos. 

Az új dolgok, új tanulási folyamatok  megváltoztatják hozzáállásunkat és a gondolkodásunkat is. Az asszertivitás gyakorlásával belénk ivódnak jogaink és felelősségeink, melyek határozott irányt adnak viselkedésünknek, valamint egy stabil énképet, önbizalmat hoznak létre, amit a jövőben - így ha kisgyermek korban elsajátítják az kifejezetten előny- kamatoztathatunk.

Milyen változásokról van szó?

A nemet mondás művészetéről.

Ami egy jog és egy kötelesség is egyben. Bármikor nemet mondhatunk vagy nekünk mondhatnak nemet. Bűntudat nélkül megtehetik velünk és mi is megtehetjük másokkal, mert ebben semmi rossz nincsen. Úgy tegyük ezt, hogy tisztában vagyunk a kötelességeinkkel és a következményekkel is.

Ha hibáztam kijavítom

Fontos - ami manapság igen luxusnak számít -  ha hibát követtünk el , akkor vállaljuk érte a következményeket és a felelősséget is , ha a helyzet úgy alakul.

Meghallgatás

Minden vitában, szülői értekezleten vagy a gyerekek közti konfliktusban,  hogy meghallgassanak és mi is meghallgassuk a másik felet,hogy felismerjük és jelezzük saját vagy a másik hibáit, igényeit, szükségleteit, illetve tanuljuk meg, hogy kérjünk és ugyan így fordítva.

A kritika, mint csodaszer

A kritika hasznos, de meg kell tanulni használni és elfogadni. Viszont ez, nem egy bonyolult folyamat. Az asszertív készségek fejlesztésével megtanulható a kritika megfogalmazása és fogadása is. Az előbb leírtak  alkalmazásával, a  nemet mondással, kompromisszum kötéssel a testbeszéd helyes alkalmazásával, konstruktív, egyenrangú kritikát és  erőszakmentes társas kapcsolatok építhetünk ki. Ezek a tényezők már kora gyermekkorban fontosak, a kutatások alapján az önérvényesítő magatartás már ekkor csökkenti a szorongást és az agresszív viselkedést, növeli az önbecsülést és segítségével a gyermek megtanulja elkerülni a bullyingot. Ráadásul a későbbiekben is csökkenti a hangulati és viselkedéses zavarok vagy a szerfogyasztás kialakulásának lehetőségét.

Hogyan segíthetjük a gyerekeket?

A gyerekek az élet minden területén belefuthatnak olyan helyzetekben, amikor az önérvényesítés létfontosságúvá válhat, akár társas helyzetek kezeléséről, óvodai feladathelyzetről vagy a családi életről van szó. Nem minden gyermek képes ösztönösen megfelelően kiállni magáért, de pár apró „trükkel” segíthetjük őket, hogy gyakorolják az asszertív készségeket.

Önbizalom növelés

A gyerekek énképét megerősíti, ha úgy tapasztalják, hogy számít a véleményük. Ezért nagyon fontos, hogy akár lényegtelennek tűnő dolgokban is dönthessenek (természetesen életkorának megfelelő helyzetben). Pl. megkérdezhetjük tőle, hogy szerinte melyik ruha áll rajtunk jobban, vagy mi legyen a köret az ebéd mellé. Meseolvasás után megkérdezhetjük, hogy ki volt neki a legszimpatikusabb szereplő. Nem kell mindig egyetérteni velük, de hangsúlyozzuk ki, hogy érdekes amit mondanak, és értjük az álláspontját.

Az önbizalom növelésének másik biztos módja, ha támogatjuk a gyermek ötleteit – természetesen a biztonsági tényezők betartása mellett. Néha a felnőttek túl sok mindentől óvják a gyerekeket, és nem hagyják kipróbálni magukat különböző helyzetekben, amitől egy gyermek egy idő után szorongóvá, önállótlanná válhat. Ez elkerülhető, ha a reális ötleteket támogatjuk, biztatjuk a gyermeket, hogy minél több helyzetben próbálja ki magát, legyen szó fára mászásról, sportról, takarításról, főzésről vagy bármilyen egyéb tevékenységről.

Kudarc, visszautasítás kezelése

Előfordulhat – főleg a kreatívabb gyerekeknél – hogy a nap folyamán ezer ötlettel és kéréssel állnak elő, melyekre természetesen nem lehet mindre igennel válaszolni. Viszont próbáljuk meg elkerülni az azonnali, indoklási nélküli nem választ, mert az alacsonyabb önbizalommal rendelkező gyerekek úgy fogják értelmezni, hogy ötleteik, mondanivalójuk nem eléggé fontos. Egy rövid magyarázattal, hogy miért utasítjuk el, illetve némi dicsérettel, amiért megfogalmazta az igényeit, könnyen elérjük, hogy a gyermek megtanulja kezelni az elutasítást, valamint úgy fogja érezni, hogy biztonsággal kifejezheti szükségleteit.

A gyerekek sokszor azért visszahúzódóak vagy agresszívek, mert a kudarcot nehezen viselik. Fontos kihangsúlyozni nekik, hogy mindenki követ el hibát, akár saját példát is mondhatunk nekik. Ne ítélkezzünk felettük és ne a problémát hangsúlyozzuk ki, hanem keressünk megoldást a helyzetre, hogy legközelebb egy hasonló esetben már tudja a gyermek, mit kell tennie. A kudarchoz való hozzáállást és a gyermek kudarc kezelését is megváltoztathatjuk azáltal, hogy ha pl. nem hagyjuk mindig nyerni játék során, és kitalálunk valami „rituálét”, hogy miként gratuláljon a vesztes győztesnek (taps, kézfogás, győzedelmi dalocska, stb.). Ne csak akkor dicsérjük, ha eléri a célját vagy jól teljesít, hanem a szándékot, erőfeszítést is jutalmazzuk. És történjék bármi, kerüljük az összehasonlítást, mert csak rombolja a gyermek önbizalmát, ha folyton „Bezzeg kalandjaival” hozakodunk elő (Bezzeg a szomszéd kisfiú nem hisztizik, Bezzeg az ovis társad szépen mond verset…).

Tanulás, pozitív modell

A gyerekek könnyen tanulnak, főleg a vizuális ingerek maradnak meg bennük. Ezt kihasználva célszerű pár asszertív jogot és kötelességet összeszedni, és jelek, szimbólumok, egyszerű képek segítségével ábrázolni és kitenni egy jól látható helyre. Az a legjobb, ha ezt a gyermekkel együtt találjuk ki és kivitelezzük. Pl. elmagyarázhatjuk neki, hogy mindenki követhet el hibát, és rajzoljunk egy törött vázát. Vagy tanítsuk meg arra, hogy ne hagyja magát bántani, és bátran mondjon nemet ha agresszíven viselkednek vele, és rajzoljunk egy STOP táblát.

Szerepjátékokon, meséken vagy megtörtént szituációkon keresztül bemutathatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan álljanak ki magukért, hogyan viselkedjenek határozottan, de ugyanakkor ne legyenek agresszívek. Saját példán keresztül is taníthatjuk, pl. hogy mi mit csináltunk vagy csinálnánk, ha valaki csúfolna minket. A gyerekek főleg modell-tanulás útján szocializálódnak, ezért nagyon fontos, hogy a szülők és óvódapedagógusok is asszertív módon oldják meg a problémáikat, így mutatva példát a gyerekeknek.

Összességében elmondható, hogy az asszertív gyerekek kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, magabiztosabbak és a társaik is jobban szeretik őket. Mivel tanulható készségről van szó, ezért a legtöbb gyermekben (és felnőttkorban is) kifejleszthető egy kis tudatos odafigyeléssel. Fontos kiemelni, hogy a gyermek azt a viselkedést illetve megküzdési módot fogja választani, amit a környezetétől lát, így a legbiztosabb módja a szociális inkompetencia kiküszöbölésének, ha a gyermekkel foglalkozó felnőttek (szülők és óvodapedagógusok egyaránt) pozitív példát mutatva ők maguk is asszertívan járnak el a társas helyzetekben. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a „megrögzötten” agresszív vagy szorongó gyerekek esetében évekbe telhet, mire tökéletesítik az önérvényesítést, ezért ne ez legyen az egyetlen fókuszunk, mert akkor a gyermek elvárásként, teljesítményként fogja megélni az egész folyamatot, ami növelheti szorongását.

Ha végképp nem boldogul egy helyzettel, és segítséget kér tőlünk, akkor intézkedjünk – de csak asszertívan és úgy, hogy a gyermek is megfigyelhesse, hogyan kezeljük a helyzetet.