Benzaiten vagy más néven Benten egyike a hét szerencsehozó istenségnek és ő az egyetlen női tagja is. Szinte minden városban emeltek számára szentélyeket, mindig valamilyen forrás, tó vagy folyó mellett. Hiszen ő a vizek úrnője is.

VÍZSPRINT

Eredete az ókori Indiába vezet, ahol a hinduk Sarasvati istennőként ismerik. Japánba való megjelenése a hatodik illetve a nyolcadik század közé tehető. Elsőnek a sintoizmus hódolt neki, majd később a buddhizmus is sajátjaként tekintett az istennőre. Így lett Benzaiten egyike a leginkább megbecsült istenségeknek Japánban.

Benzaiten erős védőistennő, aki nem csak a szerencsét, a szerencsejátékosok, hanem a kreativitást is védi. Hozzátartozik szinte minden ami „folyik”: a pénz, a bőség, a beszéd, a kommunikáció, a zene és a tudás, illetve a fejlődést is. Gyakran tesznek neki felajánlást, hogy megvédje a tengeri utazókat és a tengerparti városokat.

VÍZSPRINT

Szent és segítő állatai  többek között – amelyeket szintén szerencsehozó állatoknak tartanak, főleg mert fehér színűek- a sárkányok a teknősök, a rókák és a kígyók. Állati követei gyakran jelennek meg fehér színben az emberek előtt. Fontos közlekedési eszközei  közé tartozik egy díszes csónak, de néha férjura egy sárkány is segíti utazását.

VÍZSPRINT

Benzaitent ábrázolják lanttal – ősi hangszerrel a Biwa-val- amivel a zenét a táncot és a kreativitás hivatott védeni. Erős védelmező, ezért nem csak lanttal, hanem néha karddal és tőrrel is megjelenik. A fegyverek szimbolizálják a védelmet, mert  védi a gyengéket és erőt ad saját magunk leküzdéséhez.

VÍZSPRINT

A kívánságokat és a bőséget az általa viselt „kívánságok köpenye „ segíti. Ennek a köpenynek sok funkciója van. Nem csak  szerencsét és pénzt hoz, hanem bizonyos esetekben elrejt dolgokat, amiknek az adott pillanatban nem lenne szerencsés, hogy napvilágra kerüljenek.  A köpenyt rókák és sárkányok viszik el az embereknek. A kígyó és a sárkány éve vagy órája az ő napszakai is egyben.

A  japánok is állatokhoz rendelik az éveket és az órákat, ugyanúgy mint a kínaiak. Igaz ők nem februárban ünneplik az újévet, mert nem a holdnaptárat követik.

VÍZSPRINT

Az istennőt sokoldalúsága miatt számos különböző csoport választotta magának patrónusának. 
A szamurájok Happi Benzaitenként tisztelték, mert a 8 fegyver bajnokának tartották.
Az EDO korszak alatt (1603-1868) vált igazán a művészek az üzleti élet a kereskedők, gésák,
kézművesek és a diplomaták között népszerűvé. Ma már a diákok is az ő védettségét élvezik,
illetve mindenki részesülhet áldásából, aki nyitott szívvel és szeretettel fordul a szerencseistennőhöz.

VÍZSPRINT
Benzaiten a vizek és tengerek istennője is. A tudás, a tanulás, a művészetek, az irodalom, a szépség és legfőképpen a zene istennője. Azon belül felel gondtalan kommunikációért és mindent támogat ami úgymond folyik és áramlik.
Mint a beszéd, a zene, az ének, az érzelmek és az ékesszólás és végül, de nem utolsósorban a pénz áramlását is egyengeti

Hase-dera templomot neki szentelték, amely egyike a Benzaiten istennőnek szentelt japán zarándokkörút 33 állomásának. Benzaiten a különleges újévi álmokért is felel ebben az időszakban, amit főleg gyerekek láthatnak meg. Az „aranygálya” jelképezi a Kincses hajót amivel az istenek megérkeznek a japán partokhoz. A gyerekek vágyaikat teszik a gálya vagy párnájuk alá. A titok nyitja itt az, hogy amit újévkor álmodnak azt nem oszthatják meg mással , mert nem teljesül.

VÍZSPRINT

 Sztori a Sárkánnyal
 

Benzaiten védi a gyengébbeket és segít megküzdeni
saját gyengeségeinkkel.

Ez a történet is erről szól.

A történet  kezdetén egy Fehér Sárkányt, aki a tengeri barlangok mélyén aludt, felzavarták a játszó gyerekek. A Sárkány erőszakos  és önző volt, saját uradalmán kegyetlenül uralkodott, senki nem mondhatott neki ellent. 1000 éves uralma alatt nem ismert könyörületet.

Így a gyerekek nagy veszélybe kerültek. A sértett Sárkányúr még az nap bosszúból feldúlta és felégette a gyermekek faluját, Kanagawa – t.  

VÍZSPRINT

Benzaitennek a Tenger hozta el a síró emberek kétségbeesett zokogását. Először az istennő kiemelte magának Enosima szigetet a tenger mélyéről, hogy oda menekítse elsőnek a gyermekeket és az embereket, ezek után megtervezte a támadást. Bűvös csónakjába szállt- amely repülni is tud- és lecsapott az égből. Napokon keresztül harcoltak egymással , Ő és a Sárkányúr.

VÍZSPRINT

Végül Benzaiten győzedelmeskedett, mert küzdelmük során megsebesítette ellenfelét. A Sárkányt annyira meglepte hősiessége és szépsége, hogy menthetetlenül beleszeretett és a csatamezőn feleségül kérte. A sárkány a szerelem hatására megígérte, ha Benzaiten hozzámegy soha többé nem bántja a gyerekeket és elfogadja az istennő döntéseit. Nem lesz kegyetlen és megtanulja a könyörületességet. Az istennő belegyezett és frigy után visszatért a béke.

VÍZSPRINT

A Sárkány és Benzaiten istennő Enoshima szigetére költöztek.

VÍZSPRINT

Itt található az a hely, ahol a sárkány barlangjába pihent.
Úgy is nevezik „Tacunokucsi” azaz a Sárkányszája.

VÍZSPRINT

Ezen a szigeten 3 szentélyt is emeltek Benzaitennek és a férjének.
A szerelmesek gyakran ellátogatnak ezekbe a szentélyekbe, hogy áldozatot mutassanak be halhatatlan és szerencsés szerelemükért.

VÍZSPRINT

A szigeten található barlangtemplomban meg lehet szó szerint mosni a pénzt, hogy több legyen.