- Benzaiten Tréning

Első hallásra ez a szókapcsolat "idegen" lehet, de ha mélyebben kutatunk és megpróbáljuk megérteni az érzelmeket, olyan felfedezéseket tárhatunk fel, amely ténylegesen bebizonyítja, hogy az érzelmeknek igenis van logikája.

Akkor kezdjünk neki, vegyünk ásót, ecsetet és vegyük nagyító alá az érzelmek leleteit.

Az érzelmek (emóciók) nagyon fontos szerepet játszanak a lelki életünkben.
Az öröm, a félelem, a szeretet, a harag, a düh, a gyűlölet és az irigység átszövik, színesebbé teszik észleléseinket és hatással lehetnek figyelmi teljesítményünkre, gondolatainkra, viszonyulásainkra, kapcsolatainkra.  Az emberi érzelmeinek viszonyait nehéz feltérképezni teljesen, talán lehetetlen is lenne felsorolni az érzelem szerepét az emberi viselkedésben teljes részletességgel.

A szakirodalomnak sok válasza – kategóriája –van az érzelmek meghatározásában.  Az összeset nem fogom most részletezni, de azt le lehet szögezni , hogy az érzelmeket szubjektív és objektív tényezők egyaránt befolyásolják.

Az érzelmek rendkívül összetettek, olyanok mint egy mozaik darabkái. Összetartoznak, mert így adnak egy teljes képet. Egyik nem létezhet a másik nélkül, egyik következik a másikból. Minden érzelemnek van múltja, jelene és jövője, amik a következő módon jelenhetnek meg :

• Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói.
• Kognitív kiértékelés által létrejövő vélekedés, amelynek tartalma,hogy egy negatív  vagy  pozitív esemény megy végbe.
• Arckifejezések.
• Érzelmi reakciók.

Az érzelmeket több szempont szerint csoportosítani.

Polaritás szerint megkülönböztethetünk kellemes vagy pozitív érzelmeket, illetve kellemetlen vagy negatív érzéseket. Léteznék az előbb is említett, úgynevezett egyetemes alapérzelmek, amelyek minden kultúrában fellelhetőek és felismerhetőek, igaz kultúra-függő, hogy melyik érzelem számít igazán tabunak és melyiknek megengedett a kimutatásra.

Ezek pedig a következők:

Harag

Félelem

Undor

Meglepődés

Szomorúság

Öröm

Emberi emóciók nem csak úgy keletkeznek és haladnak mindenfelé amerre szeretnének, hanem az érzelmek valami felé irányulnak. Ilyenek az intellektuális, az erkölcsi vagy morális érzelmek, de az esztétikai érzelmek is ide tartoznak ( harmónia, romantika, elegancia).

Az érzelmeket lehet mérni állapot és fokozat szerint, amely a hangulattal kezdődik, majd tovább fejlődhet indulattá és végül a szenvedélyé lesz a főszerep.

Vannak összetett érzelmek is, igazi kis kakukktojások, mint például a bűntudat.

A bűntudat mind a három fokozatban megjelenhet, igazi kis fejlődéstörténetet képes bejárni.

Különösen az erős érzelmek (pl. öröm, félelem) átélésekor mi magunk is megfigyelhetünk önmagunkon bizonyos testi változásokat, pl. gyors szívritmus, szaporább légzés, izzadás, kézremegés stb. Az érzelmeket kísérő élettani változások többsége elsősorban a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivizációjából fakad. A vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának működése készíti fel a szervezetet a veszély forrásának elkerülésére, a szervezet tartalékait mozgósítva.

(Éppen ezért a tartósan fennálló szimpatikus túlsúly előbb-utóbb a szervezet kimerüléséhez vezethet, amelynek következtében csökken a szervezet betegségekkel szembeni ellenállása.) Az érzelmeket kísérő izgalmi állapot, az arousal, mely nagyon fontos szerepet játszik az érzelmek intenzitásában. Ezt olyan betegeken vizsgálták, akik gerincvelői sérülést szenvedtek (ugyanis a szimpatikus idegvégződések a gerincvelő különböző szakaszán erednek). Ha a gerincvelő kettéválik, akkor azok a szimpatikus érzetek kiesnek, melyek a gerincvelői sérülés alatt keletkeznek. A sérülés következménye, hogy minél magasabb szinten történt a sérülés,  a sérült személyek annál kevésbé intenzív érzelemről számoltak be a kísérleti helyzetben levetített, erős érzelmeket kiváltó film megtekintésekor.

Azt a helyzetet, amely érzelmeket hív elő gyakran értelmezzük, értékeljük és alakítunk ki róla véleményt. Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan értékelem a szituációt, amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt élünk át abban az esetben, ha azt gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert biztosan elfelejtette – mint mindig - vagy egyszerűen önzőnek találom. Ettől keserű és dühös leszek. Pedig terelhetem arra is az  érzéseimet, hogy biztosan valami közbe jött, beteg lett vagy dugóba került.  A második esetnél sajnálatot vagy empátiát fogok érezni.

A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem minőségének meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Fontos elmondanom azt is, hogy vannak olyan érzelmek, amelyekben a kognitív kiértékelés nem játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek.

Ilyen prekognitív érzelmek a félelmeink, amelyek gyermekkorunkban alakultak ki és nem járnak együtt kognitív kiértékeléssel.

Biztos mindenkinek vannak olyan barátai, akik folyamatosan bonyolultnál bonyolultabb kapcsolatba lépnek és annál is keszekuszábban szállnak ki belőle – szigorúan csak érzelmileg- mint ahogy az elején beleléptek.  Rendszerint – bár érzelmek tekintetében elég nonszensz módon hangzik – azt hangoztatják, hogy az érzelmeikre hagyatkoznak. Azok döntenek helyettük. Az ilyen párkapcsolati krízissel küzdők aztán gyorsan felsorolnak több logikus, racionális érvet is, amikről úgy gondolják, igazolják állításaikat. Vagyis racionális döntések sorozatáról hiszik azt, hogy  ezek bizony érzelmiek…

A kísérleti pszichológia érzelmeket igen nehezen tud vizsgálni – képzeljük el például, amint a szerelem vagy a gyűlölködés törvényeit laboratóriumban  próbálják modellezni. Egyértelmű, hogy az ilyen-olyan élethelyzetekben keletkező érzelmeket, indulatokat a maguk jellegzetes hullámzásával nem egykönnyen lehet vizsgálódás tárgyává tenni – kísérleti helyzetben nemigen jelentkeznek életszerűen. Kevesebb nehézségbe ütközik a racionális gondolkodás vizsgálata, nem is beszélve arról, hogy míg a ráció esetében maga az egyén vizsgálható – például az, hogy milyen eredményesen és gyorsan old meg bizonyos problémákat –, addig az érzelmek tipikusan a személyek között alakulnak ki.

Az érzelmek az emberek  között  lévő úgynevezett interperszonális térben mozognak. Az interperszonális tér nem homogén, mindig változik és folyamatosan kölcsönhatásban van egy másik interperszonális térrel, egy másik emberrel.  Gyakran nemcsak látjuk, de érezzük is mások érzéseit, a fájdalmat, a szomorúságot, a félelmet vagy a dühöt.

Az érzelem ébredése

Hogy jobban értsük az érzelmek működését, vessünk egy rövid pillantást a kezdetekre, a születést követő időkre. Az újszülött magával hozza az „alapkészletet”, képes érzelmek kifejezésére, nem kell hozzá semmiféle tanulás, a csecsemő tudtunkra adja aktuális állapotát. Az érzelmek által hordozott „üzenetek” segítik az anyát abban, hogy eligazodjon a baba jóllétét illetően. Az első hónapok izgalmai után aztán hamar elkezdődik az elvárások érvényesítése: a szülő azt szeretné, hogy a gyerek ne bömböljön, ne fejezze ki rossz érzéseit – vagyis megpróbálják megtanítani, hogy mikor milyen érzést szabad kimutatni.
 

Az érzelmek egyáltalán nem úgy működnek, mint a racionális gondolkodás, amely fokozatosan fejlődik, s minden egyes új teljesítményt a környezet örömujjongása követ. A szükséges alapkészségek már születéskor léteznek, hiszen tapasztaljuk, hogy a baba nem passzív, részt vesz az öltöztetésben, együttműködik velünk, és ezek tulajdonképpen korai alkalmazkodási törekvéseknek tekinthetők.

Minden új alkalmazkodási forma, minden „értelmi művelet” a gyermek okosságának, nagyszerűségének bizonyítéka.

A környezet érdeklődve figyeli az értelmi fejlődés jeleit, izgatottan várja az ugrást a következő fokokra… Ám jóval kevesebben figyelnek az érzelmi fejlődésre, arra, ahogyan a kisgyermek tudja és használja az érzelmek nyelvét – pedig határozott „véleménye” van az emberekről; egyeseket szeret, másoktól elfordul, sír.

A népi megfigyelések szerint a baba nagyon jól érzékeli a körülötte levő érzelmi légkört, az anya idegességét, bánatát. „Ne idegeskedj, árt a gyereknek!”- figyelmeztetik a kismamát.

Azt is mondják, a gyermek megérzi, ki a „jó” ember.

Tehát a gyermekek önmagunk tükrei, segítsük őket, hogy képesek legyenek megélni önmagukat és  érzelmeiket teljes átéléssel őszintén megmutathassák a világnak.