Ahhoz, hogy a csapat munkát és kollegalitást erősítsék sok cég és vállalt szervez csapat építéseket  és közös programokat, amik lehetnek  jótékonysági -vagy sport események  is. A céges bulikról nem is beszélve -és itt nem csak a karácsonyi partikról van szó. A vállaltok és cégek kifejezetten sokkal kreatívabban állnak hozzá ehhez a kérdéshez. Függetlenül attól, hogy  mekkora cégről beszélünk,  egyre többen szerveznek alkalmazottaiknak  évközben is egy kis informális összejövetelt.

másnap

Aminek célja  a közösség erősítése és jobb esetben a vezetőségnek is sikerül elvegyülni a társaságban.

másnap

Igen ám, de tapasztalataim szerint bizonyos dolgokat érdemes figyelembe venni egy-egy ilyen rendezvényen. Példának okáért ez nem a kitolódott főiskolai,egyetemi vagy középiskolai dzsembori. Nem arról szól, hogy igyam magam le minél előbb, faljam föl a finom falatokat - mert “ingyér van” -  és hogy úgy bulizzak, hogy kirúgjam a ház mind a 4 oldalát. Ezt tartsuk meg a barátainknak vagy a családunknak. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ezt nem igazán követik. Itt nem arról van szó, hogy karót nyelve kell ülni egy munkahelyi vacsorán és 2 szavas válaszokat adjunk a mellettünk ülőknek, hanem kezeljük megfelelően a helyzetet.


Hogyan tegyük ezt meg?

Először tisztázni kell  magadban, szereted-e ezeket a közösségi élményeket. Van aki nem szereti a nagy társaságot, nem képes feloldódni, viszont felmerül az a kérdés is, ha nem leszel ott, mit szólnak hozzá a többiek. Akár kicsi akár nagy akár multinacionális óriás  dolgozóiról van szó, mindenki kíváncsi valamilyen szinten a másikra és szeret együtt mozogni a többiekkel.

másnap

Persze vannak az előbb említett kissé “szocfóbiások”  és az amolyan magányos farkasok.  Az utóbbiaknak ajánlanék pár korrekt megoldást.
 

  1.  ha nem mész el - mert nem szereted, fáradt vagy, más programod van- nem történik semmi. Nem leszel pária, de a következő alkalommal érdemes megkérdezni a munkatársakat, hogy milyen volt a hangulat és hogy érezték magukat.

    Az érdeklődés mindig plusz pontot  jelent.
     

  2.  ha mégis úgy döntesz, hogy elmész, akkor csak legyél ott körülbelül 1-2 órát, mert ha csak fél órára ugrasz be - inkább ne menj el- az fél óra azt sugallja, hogy megvolt a pofavizit és hagyjatok békén.  Gondolhatod így - hála az égnek, hogy a gondolatrendőrség még nem létezik-  de legyen az a benyomás, hogy érdeklődsz az esemény iránt. Így nem leszel faragatlan vagy mufurc.

    Az 1- 2 óra letelte után nyugodtan elköszönhetsz.
     

  3.  ha végül úgy döntesz, hogy nem mész el mégsem, azt 2 nappal előtte közöld, ez segít a szervezőknek. Az utolsó pillanatban  soha se jelezzük, hogy mégsem áll módunkban részt venni a rendezvényen.

A céges programokon  - amelyek lehetnek üzletiek, de akár informálisak is -  egyik fontos tényező : a megjelenés.

másnap

Nem mindegy, hogy mit veszünk fel egy esti eseményre vagy egy konferenciára. Ebben az is benne van, ha például céges piknik készül, ugye nem jelenünk meg ott kisestélyiben és magassarkúban, kivéve ha külön kérik - ha az ügyfelek is megjelennek -  az elegáns megjelenést. Ha zavarban vagyunk, kérdezzük  inkább, mert jobb egy kicsit túlöltözöttnek lenni, mint alulöltözöttnek. Az alulöltözöttség inkább a férfiak gyengesége. Az “elvárt megjelenés” esetén - ami itt üzleti megjelenést jelent -  nem jó döntés a farmer nadrág, kihúzott ing vagy póló, zakó, sport cipő összeállítás. Még a start up cégek esetében sem. Hiába fiatalos, laza és közvetlen egy cég kultúrája, az előbb említett példa okán nem célravezető  a lezserség.  Kivéve, ha a rendezvény csocsó  versennyel vagy kocsma kvízzel van fűszerezve.

másnap

Az ilyen partiknak a lényege, hogy összehozzon olyan embereket, akik kötetlen körülmények között beszélgethetnek, esetleg új ismertséget köthetnek  vagy találkozhatnak olyanokkal , akik más részlegen dolgoznak, de a munkafolyamat még közvetlenül nem kötötte őket össze. Később az ilyen találkozón született szakmai kapcsolatok eredményeként akár egy új innovációra is sor kerülhet valamilyen formában.

Miről beszélgessünk?

Maga a program kitűnő téma, de érdemes elfelejteni a szakmai buktatók említését. Előre viheti a beszélgetést egy kis szakmázás, de figyeljünk oda, ha nézeteltérés is van, ne menjünk bele vérre menő vitákba. Ezért érdemes kerülni a politikát, bár ha mégis szóba kerül, akkor természetesen védd meg az álláspontodat, mondd el a véleményed elegánsan és a lehető leghamarabb fejezd be ezt a témát, függetlenül attól, hogy nem te hoztad föl.  Beszélgessetek inkább hobbikról, könyvekről vagy sportról, bármiről amit izgalmasnak találtok. Mindig jó ötlet másokat arról faggatni, miket szeretnek, mert így pozitív irányba terelődik a beszélgetés fonala.

másnap

A kötetlen beszélgetések alatt nagyon fontos, hogyan viselkedünk ilyenkor feletteseinkkel és munkatársainkkal, mert előfordulhat, hogy az ilyen beszélgetések szerencsétlenül alakulnak.

másnap

Például ne most akarjuk  „elkapni” a főnököt egy esetleges jövőbeli előmenetellel vagy kollégák közti konfliktussal kapcsolatban. Ne hozzunk szóba olyat felettesnek - munkatársnak se - hogy vajon kikkel fogja folytatni a létszámcsökkentést  a cég, ne panaszkodjunk, hogy velünk nem törődik senki , mi csak húzzuk az igát. 

másnap

Ebből következik, hogy egy ilyen esemény alatt konkrétan pletyka-stop van. Főleg felettessel, főnökkel ne pletyózz,  bármennyire oldott a hangulat.  Az igazi vezető nem kedveli az ilyen típusú beosztottakat, de van olyan, aki imádja az ilyen plusz információkat . Az ilyen főnök alapjában konfliktuskerülő , ha mázlid van enyhén, de ha nem,  akkor teljesen passzív-agresszív módon kezeli a beosztottjait és a konfliktusokat is.

másnap

Azon belül az ilyen főnöknél a pletyka - amit én kifejezetten utálok - fegyver, bármikor felhasználhatja egy adott pillanatban, akár ellened is.

A pletyka káros, és most , hogy ezeket a sorokat írom, eszembe jutott amit nemrég olvastam egy nőknek szóló magazinban a céges szóbeszédekről , ahol ezt tanácsolták ilyen esetben:

“ A pletykákat érdemes más alkalmakra tartogatni, és kizárólag olyanokkal folytatni, akikben maradéktalanul megbízunk. Az is könnyen megeshet, hogy olyasvalaki hallja meg a pletykát, akinek bántó lehet.

Részemről az utolsó mondat viszi a prímet:  ez az “igazi humanista” hozzáállás.

Zárójel bezárva, de azt tanácsolom, ezt az utóbbi idézetet zsigerből felejtsük el.


 

A kínos másnap vagy hétfő elkerülése végett:

másnap

Semmilyen körülmények között ne igyunk egy-két pohárnál több alkoholt, ha iszunk egyáltalán. Így biztosak lehetünk benne, hogy semmi olyasmiről nem fecsegünk, amit kijózanodva megbánnánk.  Természetesen, ha bírod az alkoholt, akkor több is lehet, de lehetőleg azt kerüld el, hogy a többiek leitassanak (ha nem bírnád). Ha elfogyasztasz pár pohár italt, attól jobb esetben még semmi bajod nem lesz. De igyál  mértékkel, ugyanis valószínűleg nem akarsz  a következő héten rendszeresen lehajtott fejjel bemenni a munkahelyedre,  miközben úgy érzed, mindenki összesúg a hátad mögött  a céges partin tanúsított vállalhatatlan viselkedésed  miatt. Így is előfordulhat, hogy a munkavállaló főnökére, munkatársaira vagy a cégre olyan észrevételeket és megjegyzéseket tesz, amelyet józan fejjel egyébként nem tenne.

másnap

Esetleg szóvá teszi a meg nem kapott fizetésemelést, ami igazi szakmai öngyilkosságnak számít. Azért is érdemes vigyázni az itallal, mert könnyen olyan dolgot is kifecseghetünk a cég projektjeiről, üzleti titoknak minősülő információkról, aminek különösen akkor van jelentősége, ha nemcsak a cég alkalmazottai, hanem rajtuk kívül álló meghívottak is vannak.

másnap

A tudatos italfogyasztással azt prezentálhatjuk a többiek felé, hogy tudunk mértékkel bánni az alkohollal, tudatosak vagyunk. Nem feszengünk, de kézben tarjuk a dolgokat. Viszont ha mégis többet ittunk a kelleténél és érezzük is, azonnal és lehetőleg feltűnés nélkül lépjünk le. Senki ne lásson bennünket sakál részegen.

Céges bulin tilos a hányás!
 

Az etikett a céges parti esetében is fontos. Ne feledjük, hogy ez a  cég által finanszírozott esemény. Így hát tiszteljük meg megfelelő öltözettel, beszélgessünk vidám témákról, és ne igyuk le magunkat a sárga földig és ide tartozik a kulturált étkezés is.  Sokszor  szerveztem céges rendezvényeket, ügyfél-partit és konferenciákat is .

másnap

Az étkezés mindig a vesszőparipám volt: egyszerűen ledöbbenek, mennyire nem ismerik  az emberek a protokoll és az etikett szabályait. Mindenki hibázhat, nincs azzal gond, de ezt ne reklámozzuk lehetőleg. Főleg ne teli szájjal röhögve.  Alapvető, hogy nem beszélünk teli szájjal, és ha állófogadás van, nem pakoljuk tele az előételtől  a desszertig a tálunkat  és nem rakjuk zsebre a pogácsát (láttam ilyet). Nem csomagolunk el semmit hazavitelre és nem a eszünk a svédasztal felett.

Flört és tánc:
 

másnap
A legegyszerűbb módja annak, hogy ne kerülj kínos helyzetbe, hogy távol maradsz  a lerészegedett kollégáktól. A flört esetében legyen egy éles határvonal a kedvesség és a túlzásba vitt flört között. Főleg akkor verheti ki a biztosítékot - s így követhetsz el súlyos következményekkel járó hibát - a munkatársaknál , ha egy este alatt többekkel is kihívóan, félreérthetően viselkedsz. Érezd magad jól tánc közben, de azt sem felejtsd el, hogy  nem a helyi csehóban vagy a bulinegyedben vagy.

Csak egy maradhat:
 

másnap
Hiába érzed  jól magad és még kihasználnád a tálcán felkínált finom falatokat, akkor sem nem illik egyedül, utolsóként távozni a céges rendezvényről.
Inkább csatlakozz az utolsóként távozók csoportjához. Az etikett szabályait a munkahelyi bulikon hatványozottan érdemes betartani, ugyanis egy ilyen zárt közösségben sütik az emberre a leghamarabb a kellemetlen bélyegeket. De ha mégis így történt, akkor sem  hagyd el anélkül a bulit, hogy köszönetet mondanál a szervezőnek, illetve a többieknek.

másnap

Mindig elérkezik a következő munkanap, ami lehet nagyon pozitív, ha betartottad az előbb leírt tanácsokat. Konkrétan itt nem arról beszélek, hogy ne bulizz és ne érezd jól magad,mert másnap szégyentáblára kerülsz …  

másnap

Az embereknek  rosszmájúak tudnak lenni, főleg az ilyen esetekben. Nem szabad abból kiindulni, hogy én nem tennék ilyet, de mások simán susmusolnak és kibeszélnek. Lehet azt mondani, hogy ez téged nem érdekel, de igazából saját magadért kell bizonyos szabályokat betartanod, hogy ne adj támadási felületet. A munkahelyi események nem azonosak azokkal az összejövetelekkel, amiket a barátainkkal tartunk.

másnap

A jövőre nézve érdemes odafigyelni magunkra, mert fontos kiemelni, a céges bulik nem csak a szórakozásról szólnak: új kapcsolatokat építhetünk  és nyugodt, lazább körülmények között beszélhetünk munkatársainkkal  és főnökeinkkel.