Elzárás. Börtön. Fogság. Korlátozás. Kontroll. Mikor ezeket  a szavakat olvassuk,biztosan nem pozitív gondolatok jutnak eszünkbe.

Az a kilátástalan helyzet, hogy életünkről és egyáltalán létünkről mások döntenek, hogy nem tudjuk irányítani a történéseket, az kifejezetten rémisztő. Főleg akkor, mikor akartunk ellenére, erőszakosan történik mindez. Az első ösztönös reakció az ellenállás - gondolnánk -, de a túlélés érdekében az ember olyan dolgokra is képes, amiről általában nem is tud. Mikor valakit megtámadnak, elrabolnak vagy egy bankrablás során túszul ejtenek, olyan pszichikai nyomás alá kerül, hogy várható reakciókon túl, merőben szokatlan viselkedést produkálhat. Tartós fogva tartás esetében teljesen természetes, ha a túsz/elrabolt gyűlöli a fogva tartóját és elsősorban ki akar szabadulni, de valamikor mégsem ezt akarja.

Előfordulhat, hogy a fenyegetett és bántalmazott, kiszolgáltatott fogvatartottban más érzelmek alakulnak ki az agresszor felé. Kötődni kezd hozzá, átéli az ő érzelmeit és kezdetét veszi a túlélés furcsa színjátéka. Akik még nem voltak ilyen helyzetben, biztosan azt mondanák, hogy ők biztosan nem kezdenének együttérezni, megérteni a túszejtőket/ rablókat. Elvből ilyen nem történne meg velünk. Az eredeti történet szereplői is így gondolkodtak, pontosabban akkor még nem tudták, hogy azt a tünetegyüttest, amit produkálnak, Stockholm - szindrómának nevezik később.

1973-ban Stockholmban egy bankrablás alatt komoly kötődés alakult ki a a túszok és a bankrablók között, aminek a következménye az lett, hogy  mikor kiszabadítottak őket, akkor ellenséget láttak a rendőrökben. Inkább védték a fogvatartókat és mikor megtudták, hogy milyen büntetést fognak kapni, zokogógörcsöt kaptak és megtagadták a tanúvallomást is. Az egyik női túsz olyan mélyen érintve volt a Stockholm- szindrómától, hogy felbontotta az eljegyzését, mert beleszeretett az egyik rablóba. 

Ebből látszik, hogy a körülmények és a pszichikai állapot határozza meg, hogy kinél alakul ki ez a szindróma. Mielőtt a Stockholm - szindrómát úgy értelmeznénk, hogy ez csak fogvatartás alatt jelentkezik és csak lelkileg sérültek esnek bele, tisztázni kell, hogy bárkinél kialakulhat ez a tünetegyüttes. 

A Stockholm - szindróma gyakoribb, mint gondolnánk és nem csak a bűnözők és áldozatok között jön létre. Alakot ölt a börtönőrök és a rabok, a bántalmazó férj és a bántalmazott feleség között, de még azok a gyerekek is átélnek ilyet, akiknél valamelyik vagy mindkét szülő az agresszív nevelését részesíti előnyben. Az áldozatok fizikai és lelki atrocitást szenvednek el és a folyamatos erőszakos viselkedés ellenére is védik az agresszort. A Stockholm - szindróma a működésének az érdekessége, hogy az áldozatok látszólag nem viselkednek másként, mint a normális hétköznapokban. Viszont össze vannak zárva a fogvatartóval, aki abban a szituációban élet és halál ura, tehát szükséges idomulni hozzá, mert az áldozatnak elemi érdeke, hogy ebből élve kijusson.

Hogyan áll fel a Stockholm - szindróma?

A rettegésben és kiszolgáltatottságban lévő áldozat, ha kap egy kis figyelmet, kis kedvességet vagy álcázott emberséget a fogvatartótól, akkor remény támad benne, hogy ezt túlélheti, de egyben össze is zavarodik. Elkezdődik az érzelmi kötődésnek a kialakulása, de ezt nem az áldozat alakítja ki, hanem az elkövető. Tudatosan teszi, hisz később fel is használhatja saját érdekében. A Stockholm- szindrómában szenvedő ember igyekszik megfelelni az irányító félnek. A rab belehelyezkedik, mind érzelmileg és mind gondolati szinten fogvatartó/túszejtő helyzetébe, odáig, hogy végül azt hiszi, megérti annak reakcióit és tettei mögött lévő motivációkat. Ez a folyamat odáig vezet, hogy végül felmenti és egyetért az elkövetővel, azzal az emberrel, aki a személyes szabadságától megfosztotta és függő viszonyt alakított ki köztük. A függő viszonyban létre jövő lelki folyamatok ugyanazok lesznek, mint amelyek a hétköznapi kapcsolatok mögött állnak.

Ergo ha valaki mindig átengedi az irányítást másnak, az előbb válik Stockholm- szindrómássá, mint aki nem. Van ebben egy kis paradoxon is: mert aki nem befolyásolható az is mutathat ilyen tüneteket, viszont a helyzet feloldásával nem marad meg benne. Az előzőre ez nem vonatkozik.  A Stockholm - szindróma akkor válik tökéletessé, ha az áldozat teljesen azonosul börtönőrének gondolataival  és végül tényleg elhiszi, hogy az illető jó ember és amit vele tesz az jó az áldozatnak. A folyamatos információ hiány és kontroll miatt az áldozatok hinni fognak abban, hogy nem tudnának  életben maradni az elrabló/ túszejtő  nélkül. Reménykednek benne, hogy amit mondanak nekik a fogva tartás ideje alatt, az mind igaz. Kezdve azzal, hogy nem fogják őket bántani, ha ezt és azt is megtesznek nekik. Aki ebben a helyzetben a kiszolgálhatott, az folyamatosan - ösztönösen - monitorozza az agresszorok érzelmeit és mozdulatait. Az áldozatok egy támadás során, szó szerint semmit sem tehetnek maguktól. Minden egyes tettüket engedélyezni kell, hogy ne érje őket plusz fizikai vagy lelki agresszió.

Még a legalapvetőbb szükségletek - illemhelyiség használata, helyváltoztatás - esetében is. Viszont, ha történik valami enyhítés - például enni kapnak vagy kényelmesebb pózba lhelyezkedhetnek a fogavatartottak -  akkor alakul ki pozitív érzelem az áldozatban, mivel eddig nem a saját érzéseire, hanem a támadóéra figyelt. Ha a támadó emberségesen fordul felé, akkor az áldozat átveszi a támadó érzelmi perspektíváit. A Stockholm -szindróma kialakulásának másik oka, hogy a támadókban tényleg van emberség és ki is mutatják, ami persze nem  jelent semmit, mert ez a forgatókönyv része is egyben. Engedményeket tesznek, hogy megnyerjék maguknak az áldozatokat, így könnyebben irányíthatóak lesznek. Ezek azok a gesztusok, amik által könnyen kialakítható a függés. Amikor az elkövetők brutálisan viszonyuknak a fogvatartottakhoz,  nem alakul ki ez a tünet.

A Stockholm - szindróma alapja a korbács és a bársony. Nagyon kevés bársony.

A túszok, elraboltak és bántalmazásban vagy diktatúrában élő emberek életvitelében nincsen sok különbség, mert így működnek a személyi kultuszon alapuló szekták és politikai rendszerek is. Sok a kapcsolat közöttük, mert akárhogyan is szeretnénk azt hinni, hogy az ember logikus lény, egyszerűen nem az. Persze tisztelet a kivételnek.

A Stockholm -szindrómás áldozatokat nem elítélni, hanem segíteni kell, hogy újra visszataláljanak önmagukhoz. Támogató pszichoterápiával, családtagokkal, barátokkal kell körülvenni őket, hogy segítsenek nekik a feldolgozásban.