Előző bejegyzésemben olvashattátok, hogy mi is az edukinesztetika, mire használható és hogyan fog össze az idegrendszerünkkel. Miként működik “leegyszerűsítve” az jobb és bal agyféltekénk és azt is megtudhattátok, hogy milyen különbségek, illetve milyen kapcsolódási pontok vannak az “agyaink” között.

okos torna 2 egészség tanulásMost akkor nézzük megy, hogyan zajlik ez konkrétabban és a kereszt irányú mozgások, hogyan segítenek a tanulás felgyorsításában. A tapasztalatok szerint azok a gyerekek és felnőttek sokkal jobban telejesítenek tanulmányaik során, akik egész kicsiként sajátították el jól a csúszás-mászást és a kereszt irányú ellentétes mozgásokat. Ez azelőtt történt , mielőtt a bal agyféltekélyük (próbálkozó agyuk) kifejlesztette volna az öntudatosság érzését.  

okos torna 2 egészség tanulásAz ilyen típusú személyek, a testmozgások szempontjából jobb oldali vagy másként megfogalmazva  ösztönös agydominanciát képviselnek. Nekik a bal agyféltekéjük szinte teljesen nyitott az új dolgok befogadására és megtanulására. Azoknál akiknél ez előbbiek nem történtek meg. Tehát a kúszás-mászás ne ment tökéletesen, esetleg később sajátították el  vagy megtudták csinálni előbb , mint a többiek, de csak gyorsan ( ha lassan csinálták  a feladatot egyszerűen felborultak :) )   azok - milyen érdekes ebben a konszenzusban - túlságosan öntudatosak lettek. Annyira, hogy nagyon nehezen képesek új dolgokat megtanulni.  Az ilyen öntudatos aggyal bíró emberek, főleg       bal oldali agydominanciát mutatnak. Ebben az okozza a problémát, hogy a baloldali agy annyira átvette    "tudatosan” az írányítást, hogy a jobb oldal szinte el van zárva és nagyon nehezen “hozzáférhető” és nem ura azoknak a mozgásoknak, amik hozzá vannak rendelve. 

Hogyan kapcsoljuk be vagy ki az agyféltekéket?

A jobb oldali agydominanciával rendelkező személy, mikor keresztbe lendíti a végtagjait ( például a jobb kezét a bal trédére helyezi vagy indiánszökkel) akkor ez az izompróba azt mutatja, hogy mind két agyféltekéje aktív.    Úgy is nevezhetjük, hogy bekapcsolt állapotban van. Ugyanez a mozdulat egy bal oldali dominanciájú ember esetében inaktív állapotot mutat, vagyis kikapcsolt állapotot eredményez. Megmutatva, hogy nincs kapcsolat a 2 félteke között.  Az ilyen bal dominanciát mutató személyeknél (főleg gyerekeknél) a legjobb megoldás - például dyslexia esetén - ha megtanítják nekik, hogyan használhatják az agyféltekéiket.  Az agyunk  jobb agyféltekéje élesíti a testünk bal oldalát. A szemet, a fület. A bal agyfélteke aktivizálja a jobb oldalunkat. Az izmokból és az érzékszervekből kiinduló idegpályák keresztezik egymást és az ellenkező oldalú agyféltekébe futnak be.   

Mikor az üzenet befut az ellenkező agyféltekébe az agyunk ezen oldal 2 dolgot tehet. 

okos torna 2 egészség tanulás1. De jó ez nagyon érdekes!Dolgozzunk együtt!

okos torna 2 egészség tanulás2. Jézusom mi ez?! Na ezt hagyjuk!

Tehát vagy együtt dolgoznak az agyféltekék és összehangolják a működésüket vagy az ellentétes agyfélteke blokkolja az információt. Akinél az együttműködés teljesen működik annak előnye származik belőle, mind a tanulásban, mind a sportokban. Az egy oldalas emberek viszont,tehetségük és képességeik sokkal kevesebb         részét tudják kihasználni, mert az agyuk egy része eldobta magát valamerre.  Ahhoz, hogy a jobb és a bal    agyfélteke összehangoltan oldja meg a feladatait szüksége van egy támogató központra, aminek a neve:             corpus callosum (kérgestest). A corpus callosum köti össze az agy jobb és bal oldalát és összehangolja az együttműködést.  A legjobb esetben ez kifejlődik már kisgyermek korban és olyan komplex rendszer jön létre, amely rendszerezi, elosztja és összhangot teremt az agyba jutó információ mennyiséggel. A kéregtest biztosítja, hogy tulajdonképpen tanulni tudjunk egész életünk folyamán, hogy agyféltekéink harmóniába kerüljenek. Valamikor, persze az agyféltekék önálló munkát végeznek 1-1 feladat erejéig.  A probléma az új feladatok és    dolgok elsajátításakor merülnek fel, mert ehhez nem elég az agyunk fele, hanem mind kettő kell!

Mindenkinek fontos, hogy tudjon helyesen írni, olvasni, különböző feladatokat egyszerre megoldani. Megtudjuk hasznosan osztani a figyelmünket, ötletesen fogalmazni        meg egy szöveget vagy beszédet.  

Minden ilyen tevékenységhez szükségünk van arra, hogy keresztezni tudjuk a középvonalat. Amikor a jobb és a bal agyfélteke közös munkája során kommunikációs kapcsolat alakul ki, akkor a közép vonal egy híd szerepét tölti be, amely összeköti az idegpályákat. Viszont mikor a bal és jobb agyfélteke külön dolgozik, akkor megszakítja ezt a kapcsolatot. Sok minden közrejátszhat a megszakítás okaként, de általában a a bal agyfélteke dominanciája az oka.  Ez érinthet részképességeket  és szerveket is. Lehet a fülre, szemre vagy mozgás koordinációra hatással.  A legnagyobb kontrolt az jelenti a bal dominanciájú ember tanulásában, hogy csak az egyik oldal aktív.  A helyzetet bonyolítja , ha a másik oldalát szeretné használni, akkor az addig használtat ki kell kapcsolnia. Bonyolult a helyzet, mert ha szeretné ha nem egyszerűen nem tudja alkalmazni az agyának mind 2 felét egyszerre.  Minden egyoldalú ember - állapotától függetlenül - koordinációs problémával küzd.  A koordinációs probléma szempontjából teljesen mindegy, hogy melyik testrész “kapcsol ki”, mert úgy is hatással van az egész testre.  

okos torna 2 egészség tanulás

Ahhoz , hogy ez megváltozzon meg kell tanulni, hogyan keresztezzük a középvonalunkat.
A kikapcsolás variációi rengeteg féle képpen megjelenhetnek, de ha a következő feladatokat végig csináljuk,         akár tanulás előtt vagy 2 munkafolyamat között az irodában.  Számos módszer van, hogy az új dolgok elsajátítása minél gyorsabban haladjon. Aki küzd valamilyen tanulási zavarral, annak ezek feladatok sokat segítenek, viszont akinek    nincsenek ilyen difijei azoknak felfrissíti az idegrendszerét és többet fognak bírni, mint előtte.

Persze szintén sok gyakorlás után, például ha egy héten keresztül minden nap csinálja az ember, kifejezetten érezni fogja a hatást.

Lássunk 1-2 régi jó tanácsot:

  1. Ha valami új dolgot tanulsz( továbbképzés, tréning,) érdemes még a tanulás előtt végig gondolni, hogy mit tudsz a témáról. Írj egy kis jegyzetet, ami azért jó , mert érdekesebbé teszi a megtanulandó anyagot. Kiderül a jegyzetelés közben, hogy mit tudunk jól és mit nem.

  2. A lista írás nem csak itt alkalmazható, hanem a tanulás előtti állapotnál is. Ez azt jelenti, hogy mielőtt fejest ugranál a jóba egy kicsit feltúrbózod magad. Ön motivációnak is lehet nevezni ezt módszert. A lényege, hogy felírod magadnak az adott tantárgy, képzés pozitívumait. Hogy miért is jó nekem ez, lehetne mottód.
    A titka, pedig a lista írásnak az, hogy mikor nincsen kedved tanulni (de kéne, mert határidő van stb) de elolvasod újra és már is nem lesz annyira szörnyű a helyzet.

  3. Fontos, hogy olyan helyen tanuljunk, ahol nem vonja el semmi a figyelmed. Ha szeretsz zenét hallgatni tanulás közben, akkor hallgass inkább háttér zenét. A TV semmiképp ne preferáld.

  4. Agyunk a legjobban 20 fokos melegben működik, tehát ne fagyj meg és a ne fűts be nagyon.

  5. Figyelj, hogy mit eszel mit iszol közben. A csoki jó , de módjával és tudom ilyenkor (kivéve aki tea függő) a kávénak oltárt emelünk , de ha túl sok kávét iszol nem is hat és nem lesz benned elég víz.  A kávé víz hajtó, ezért kell mellé sok sok vizet inni.

  6. Ha van valami amit nem értesz (szó, kifejezés, folyamat) ne ugord át. Keresd meg mit jelent vagy kér segítséget a téma tisztázására, mert rengeteg félreértéstől és bonyodalomtól kíméled magad így meg.

  7. Vázlat. Tudom … sok időt elvesz,de nélkülözhetetlenbna strukturált és kreatív tanuláshoz. Minél színesebb, firkásabb (ha valaki szereti a rendezett stílust az válassz azt) annál könnyebben mélyül el az információ és ragad is  meg. Agyunk a színes, térképes vázlatokat rögzíti.

A gyakorlatok pedig a következőek, amiket a legjobb tanulás előtt, után vagy miközben szünetet tartasz elvégezni az egészséges tanulás érdekében. Természetesen a gyakorlatok csak rendszeres tevékenység mellett hoznak sikert. Ajánlatos kiválasztani hármat-négyet, és azokat naponta elvégezni. Néhány nap elteltével lehet új gyakorlatokat kipróbálni. Mivel ezek a felnőttek számára is javulást hoznak, például akár közös a munkahelyen is végezhetőek.

Lássunk neki, akkor! Íme 5  gyakorlat amit egymásra építve kiegyensúlyozza és gyorsítja az agyadat.

  1. Keresztező mozdulatok - Ajtónyitogató

    A keresztező mozdulatok kinyitják az ajtót a két agyfélteke között. A bal láb és a jobb kar hátralendül. Aztán a jobb láb és a bal kar következik. Ezúttal a jobb kar lendül hátra, amennyire lehet. Újra a bal láb és a jobb kar van soros, majd a jobb láb és a bal kar, a gyakorlat fél percen keresztül folyamatosan ismétlődik. Amit nem szabad elfelejteni, hogy nem rohanunk sehova. Szépen és lassan végezzük a gyakorlatot.
    Miben segít: koordináció, koncentráció, jobban látni, könnyebben fel fogni a dolgokat,két agyfélteke egyszerre tud tanulni

  2. Csípő mozgatás- Agyfélteke aktiváló
    Ülj le a földre, egy kispárnára vagy egyéb puha dologra, támaszd ki a két kezed közvetlenül a tested mellett(vagy tedd a térdekre őket), és lábaidat egy kicsit húzd vissza, mintha török ülésben  ülnél.
    Ebben a pozícióban ide-oda kezd ringatni a csípőd és a feneked: balról jobbra, aztán jobbról balra. Ha nagyon ügyes vagy ,akkor  egy fekvő 8-ast letudsz írni, így ülve. Ha pár percig ezt megcsinálod, akkor teljesen át lesznek masszírozva az ülő gumóid - ülő munkánál kifejezetten jó  ez a feladat - és ezáltal az agyat energiával látjuk el.
    okos torna 2 egészség tanulás
    Miben segít:  figyelni, frissíti az idegrendszert, önállóan tanulni,  koncentrálni

  3. Hasi légzés
    Minden keleti mozgás formában megtalálható a has légzés. A jógában, a tai-chiban és a japán do in - ban is. Célja a koncentráció fejlesztése, de egyben stressz oldásként is hasznosítható. 
    Nyugodt és energiával teli állapotot tudunk így teremteni önmagunkban. A következő feladat csak a légzésről fog szólni. Mindkét kezedet tedd a hasadra. Az ideális pozíció a köldököd alatt van 1 ujjal.  Kezdj el  mélyeket lélegezni. Közben képzeld el  hogy egy lufi van a hasadban (de lehet más is buborék egy virág ) , amely minden lélegzetvételnél jó nagyra felfúvódik.

    okos torna 2 egészség tanulás
    Négyig számolj magadban és érezni fogod, ahogy a hasad és a kezeid előre mozdulnak. Ezután lökésszerűen kiengeded a levegőt és elképzeled ahogy a levegő kifújásakor leereszt a lufi vagy összezáródnak a virág szírmai.  A gyakorlat hatására javul az agy oxigén ellátása és a központi idegrendszer ellazul.
    Amiben segít: hosszabb ideig összpontosítani, kifejezően beszélni, ellazultan tanulni, könnyebben gondolkodni, kitartani.

  4. Központosító (Földelés)

    Állj egy  kissé nagyobb terpeszbe, lábfejeid derékszöget zárjanak be egymással, és figyelj arra, hogy szilárdan álljál  a talajon. Vállad legyen merőleges a bal lábfejed irányába. A kezeidet tedd csípőre, miközben a fejed és a jobb lábad jobbra mutat. Ebben a helyzetben  a testsúlyodat a jobb lábadra helyezi úgy, hogy a térdedet behajlítja. Ezalatt elképzeled, hogy a két lábad belenő a földbe.
    A bal lábad végig laza marad, vagyis a térdedet nem feszíted meg. Körülbelül tízszer az egyik oldalon, azután ugyanezt  a másikon oldalon is elvégezheted.
    Amiben segít: jobban ellazulni, tájékozódni, pontosabban kifejezni magad, dolgokat jobban megjegyezni és előhívni , térérzékelést javítani, különösen sportolásnál, összpontosítani és figyelni.

  5. Az Agygomb
    A kulcscsont alatt, a szegycsonttól balra és jobbra található két bemélyedés. Az  egyik mélyedésbe belehelyezed a bal kezed hüvelykujját, a másikba pedig a mutató- és középsőujjadat és a két pontot masszírozni kezded. A jobb kezedet  nyugodtan a köldökén tarthatod,majd megcseréled a őket.                                Az ébresztő egy egyszerű és könnyű gyakorlat, melynek hatására az agy egykettőre felfrissül.                            Kicsit magasabb fokozata ennek az, ha magaddal szemben elképzelsz egy kört.  A kört úgy rajzolod meg                az elmédben, hogy az óramutató járásával megegyezően megteremte.  Közben masszírozzod a megfelelő pontokat és nézzed/alkotod folyamatosan a kört úgy,hogy  a szemeid   egy kört írnak le. Mintha látnád.
    Ebben támogat: világosabban gondolkodni ,energiával feltöltekezni ,olvasás közben a sorokat követni , olvasás közben összpontosítani ,amit olvas, könnyebben megérteni.



    okos torna 2 egészség tanulásMiközben gondolkodunk, beszélünk, kommunikálunk, vagy mozgunk, folyamatos információcsere zajlik agyunk érintett területei között. Akár egy hírközlőrendszerben, mind a két irányban információk küldése és fogadása zajlik. Az agy részei különböző feladatokat, funkciókat látnak el.  Ebből látszik, hogy mennyi mindent össze kell hangolni a cél érdekében.   Az leírt gyakorlatok támogatnak az új dolgok megtanulásában, elsajátításában és megértésében. Igen gyakorolni fontos, de gyakorlás nélkül nincsen eredmény sem.
    Mikor dolgozol, tanulsz otthon esetleg éppen ZH és egyéb vizsga helyzetben vagy, akkor nyugodtan alkalmazhatod ezeket a feladatokat. Harmonizál, stresszt old és ellátja az agyadat energiával, de pozitív módon.
    Nem lesz vizsga drukk és minden infót elő fogsz tudni hívni és nem csak a környezeted fog dicsérni, hanem te is elégedett leszel magaddal.  

Forrás:

Dr Tóth László Pszichológiai vizsgálati módszerek

Dr.Paul E. Dennison – Gail E. Dennison: Észkerékkapcsoló

Kulcsár Mihályné: A tanulás öröm is lehet